MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-07-28 381. öe. - 1972_VB 381/44
» - 3 bizottság azüntease meg Czapkó Endrével szemben elkezdett fegyelmi vizsgálatot. Az április 7-i határozat értelmében a Művelődésügyi Minisztérium ea. az MSZMP. V.kerületi Bizottsága megvizsgálta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tevékenyságét és szervezeti felépitését. Megállapitá3uk szerint a vállalat eredményes gazdálkodása mellett jól tölti be azt a kulturális, politikai funkciót, mely - monopolhelyzetéből fakadóan is - reá hárul. Jelentésükben nem találtak kifogásolni valót a vállalat alapvető' szervezeti felépitéeére vonatkozóan. Véleményünk szerint az április 7-i határozat eredeti szándékának megfelelően, változtatni kell azon a helyzeten, hogy politikai és emberi magatartását illetően kifogásolható személy tölti be a titkárság vezetőjének funkcióját. A vállalat légkörére és a pártszervezet nem megfelelő elvi szilárdságára jellemző, hogy a Budapesti Párt-Végrehajtóbizottság határozatát ismertető taggyűlésen néhány hozzászóló kivételével a többség elfogultan, önkritika nélkül fogadta a bírálatot éa ez tükröződik a felülvizsgálatot kérő levelekben is. Ez különösen súlyosan tapasztalható Bora Jenő beadványaiban. Mint régi kommunista éa felelős beosztású vezető körültekintőbben kellett volna eljárnia éa fenntartásai ellenére ia segítséget kellett volna nyújtania a felsőbb pártszervek pozitiv megoldást kereső törekvéseihez. '• HATÁROZATI JAVASLAT, Az MSZMP Budapesti Végrehajtóbizottság 1972*. július 28-i ülésén folyó év április 7-i határozatát visszavonta és a benyújtott felülvizsgálati kárelmek elbírálása alapján a következő határozatot hozta: a./ Serédi István, volt zenei rendező magatartásbeli hibái adtak okot arra, hogy őt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól elküldték. ^