MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-06-16 379. öe. - 1972_VB 379/26
- 7 Az alapszervezetek tagfelvételi tevékenységét mennyiségi vonatkozásban egészségesnek, arányosnak értékelhetek. A minőségi követelmények betartásával sincs baj általában. A kerületi üzemekben, intézményekben azokat veszik fel a pártba, akik erre politikailag, erkölcsileg alkalmasak. Ezt szem a lőtt tartva is meg kell állapitanunk azonban, hogy a párttagság és az újonnan felvettek összetétele a párt műnk ás jel legét., tekintve nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. A kerületi Párt-Végrehajtóbizottság az elmúlt évben két, ez évben pedig egy alkalomaial. foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megállapította, hogy a párttagok 33,2. %-a fizikai dolgozó, az újonnan felvettek között 197o-ben % %, 1971ben pedig 54,5 % volt a munkás. Ez év első négy hónapját figyelembe- . véve sem javult a munkások aránya a felvettek között. A munkások ará- . nyának kedvezőtlen alakulása a pártszervezetek és a munkások kapcsolatát is. minősiti. A pártszervezetek és a munkások kapcsolatát negative befolyásolják a gazdasági jellegű, az árakkal és bérekkel, általában az életszínvonallal kapcsolatos, gyakran megválaszolatlan kérdések. Gyengíti a pártszervezetek és a munkások kapcsolatát az a körülmény, hogy különböző szintű állami és gazdasági vezetők kivonják magukat az alapszervezetek munkájából, a pártépitŐ tevékenységből és konkrétan az ajánlásokból. A pártcsoportok és a vezetőségek nem törekedtek arra, hogy a párttagságra alkalmas munkásokat megkeressék és felkészítsék a felvételre. A könnyebb ellenállás vonalán haladva megelégedtek azok kiválasztásával és ajánlásával, akik maguk közeledtek a párthoz és kérték felvételüket. Ezek között pedig inkább.megtalálhatók az értelmiségiek és az alkalmazottak, mint a munkások. További eredményes, erőf e s zitéseke.t kell tcnn i ök az alapszervezet ék n ek a,, te rvszerű, , tudatos és folyamatos , tagfelv étel érdekében . A pár t manJc ás felles ének, biz t osítás ából ^kiindulva nagy f ig yelmet kell fo rdítani a z, összetétel alakit .ás ában^ a p^árttags ágra a lkal m as m un ká s ok f elyéte x lére. Ebben nagy fel elősség hárul mind enek előtt az üzemi pártszervezetekrei f okoznipk, szüks éges , a , mu nkásak kö r ében végzett eszmei, poli ti k ai ^ .. _ nevelőmunkát. A kommunista gazd asági vezetők javítsák kapcsolataikat L ii | - i a m ii • — •>.*»»I^»»KHI»-W mmm^mmmmmm mmmm *Jm**m*mmmmmmm*mmt »« *• »i * ••» mmt IMI mmmmmm**mmK* Wmmmmtmmmmmmmmi*** mmmmmm •»•<•• a munkásokkal,, aktív tey6kénységükke l járulja nak hoz zá a jó mun k ahel yi légkör, k ialakításához,. az, üze mi demokráci a, meg va lós í t ásához., ahho z >t n _ hogy; '£ munkáso k, gaguk is koressék a párthoz vezető , utat. le