MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-01-14 368. öe. - 1972_VB 368/52
- 3 A feladatok végrehajt is író1 a vezetőségválasztó taggyűléseken számoljanak be. Biztositsa, hogy a taggyűléseket követően minden karon és egyetemi intézményben, oktatói aktiván a kialakitott álláspont ismertetésre kerüljön. A minisztérium pártbizottsága gondoskodjék arról, hogy a felsőoktatási részleg kommunistái vitassák meg e határozatból következő tanulságokat és tennivalókat. Egy év elteltével a végrehajtás első tapasztalatait a kerületi FVB a Művelődésügyi Minisztérium Pártbizottságával összegezze, ós a tapasztalatairól téjékoztassa a Budapesti Pártvégrehajtó Bizottságot. 6./ Utasitja a Budapesti KISZ Bizottságot, hogy az egyetemi pártbizottsággal közösen az év február vegéig tegyen részletes javaslatot a KISZ munka szervezetté tételére, hatásfokának növelésére; - a politikai nevelómunka eredményesebb tartalmára, módszerére, és formáira, az egyetemi hallgatóság igényeinek figyelembevételével; - a szervezeti felépités további javitására; - a hallgatók között végzett párt- tagjelöltfelvételi munka erőteljesebbé tételére; - az elkerülhetetlenül szükséges szankcionális lépésekre. 7./ A Budapesti Pártbizottság Propaganda és Művelődési Osztálya félévenként tegyen javaslatot a Politikai Bizottsági, a Központi Bizottsági tagok, valamint a Budapesti Pártbizottság tagjai rendszeres látogatásaira a budapesti felsőfokú oktatási intézményekben. Munkájában kapjon nagyobb hangsúlyt ez intézmények pártéletének erőteljesebb és rendszeres befolyásolása. 8./A jelentést és határozatot - tájékoztatás és felhasználás végett - meg kell küldeni a Központi Bizottság Tudományos és Közoktatási osztályának, a Művelődésügyi Miniszternek, minden felsőoktatási intézménnyel rendelkező kerületi pártbizottságnak, a Művelődésügyi Minisztérium Pártbizottságának, a KISZ Bp. Bizottságának, e s az J:.LTE Pártbizottságának.