MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-03-10 373. öe. - 1972_VB 373/13

-t­A Végrehajtóbizottság az alábbiak szerint határozott: - Múlik Lászlót és Tófalvi Lászlót felterjeszti a javaslat többi tagjai között. - A lét száramai kapcsolatban az a v élemén-, hogy a gövőben az igényeknek megfelelően kell a létszámot alakítani.^Azt meg lehet vizsgálni, nem lehet-e szélesiteni a hallgatók körét pl. szövetkezetek területéről stb. 3/a Fegyelmi ü,y/ek: A beterjesztett fegyelmi ügyekben a VB. azalábbiak szerint döntött: - Göncző József elvtársat szigorú megrovás pártbüntetésben részesitette - őszinteség hiánya miatt. - Láday Sándor pártból való kizárását szigorú megrovás párt­büntetésre változtatta. /A Fegyelmi Bizottság hivja be őket rövid beszélgetésben, amelyben hangsúlyózzák, hogy a kerület kizárási döntése jo­gos volt, csak lehetősedet kapnak, hogy változtatni tudjanak magatartásukon./ - Gyémánt András ügyében a VB. nem döntött. A következő ülésre behivja, s meghallgatása után dönt. - Gábos Miklós szigorú megrovás, végső figyelmeztetés pártbün­tetését megerősítette. - Landauer Lukács pártból való törlését megerősítette. - Selmeczi István pártból való törlését megerősítette. - Hargitai Sándorné dorgálás pártbüntetését eltörölte. 3/b. Javaslat felszabadulás előtti munkásmozgalmi múlt elismerésére. A Végrehajtóbizottság elismerte: - Lefkovits Dénes elvtárs munkásmozgalmi múltját 1937-től kezdődően. Nyugdija emelésére javaslatot tesz. Szóbeli különfélék: Haa.y Richárd et: Tájékoztatja a VB-t, hogy a KGM. Csergő János elv­társat, a Ganz íviávag vezérigazgatóját április 4-én Munkaérdemrend arany fokozattal kivánja kitüntetni. A VB. a kitüntetéshez hozzájárul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom