MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-02-25 372. öe. - 1972_VB 372/9

- r ­ő orrukra, vagyis a konkurencia tudomására, persze ez nemcsak egyértelműen rossz, vannak ennek jó oldalai is, mert hallottunk ilyen esetben dicséretet is a lapunkra. Véleményem szerint ha elő is fordul, hogy bizonyos kérdések­ben nincs közmegelégedés, de mindenképpen nagy segitséget ka­punk rajtunk keresztül a munkához, a politikai, a kulturális élethez. Hangsúlyt kellene még azonban fektetni a kulturált formában való megjelenéshez. Pontosak ezek a lapok annál is inkább, mert több nagyvállalat­nál vannak vidéken is telepek, s igy az egész vállalatot érin­tő problémák, gondok eredmények a dolgozók tudomására jutnak. A dicsérő szót én is jónak tartanám. Kelen Béla elvtárs; Igen jónak tartja az üzemi lapok munkáját, amit bizonyit az is, hogy az Esti Hirlap 1/3-da ujságirót az üzemi lapoktól vettek át. Mindez elvárást fejez ki, azzal együtt amit Pan­durovics elvtárs elmondott. Komoly gazdasági fejlődést értünk el, és jó a hangulat, az üzemi lapoknál és az elismerésüket mun­kájuk iránt az is kifejezi, hogy a MUHOSZ-elnökségébe is üzemi laptól választottunk elnököt. A szocialista közgondolkodást igen jól képviselik ezek az újságok a napi üzemi problémák mellett. Igen hasznosak a kul­turális területen végzett munkájuk is. A fiatal ujságirók körében ma már egyre inkább kifejezésre jut az, hogy az üzemi szerkesztőségekben kivannak maradni. Ez az anyagi- erkölcsi elismeréssel szorosan összefügg. Elvárás lenne, hogy a vállalatvezetés és az üzemi újság nem kell, hogy ellentétben legyen, de a birálat és a dialektizmust meg kell teremteni. Magam részéről javasolnák, hogy a pártszervezetek jobban épit­sék ki a kapcsolatukat az üzemi lakpok szerkesztőivel, beleért­ve a szakszervezetet is. Az anyagot kiegészitve jónak taitom, elfogadom. Szabó Piroska elvtársnő; SZOT-lapokról beszél, jónak tartaná, ha időként a Bp-i Agitprop Osztály ezekkel is találkozaa rendszeresebben, mert ezek nagy példányszámban megjelenő lapok, s igy a budapesti szemlélet is bele kerülne. A szakszervezet tárgyalja az egyes gyárak üzemi lapjainak a helyzetét, itt 40 %-a az ujságiróknak pesti munkahelyre kerül be és ez a létszámon belüli feszültséget jelent, erre oda kell ifgyelni. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom