MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-09-22 385. öe. - 1972_VB 385/31
-5tervét - 1974-ig a kollégiumok távlati fejlesztésével kapcsolatos tennivalóit. 2./ A szakmunkásképzés tartalmi korszerllsitése az eddiginél szervezettebb munkát igényel. - Meg kell szüntetni a szakmai képzésben meglévő ellentmondásokat. Erőfeszítéseket kell tenni a szakközépiskolai és szakmunkásképzés tartalmának összehangolására, az oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek javítására, a tanműhelyek építésének befejezésére a szakmunkások középiskolai továbbtanulásának biztosítására. A feladatok végrehajasának tervét - ajánljuk, hogy a Fővárosi Tanács és a Munkaügyi Minisztérium közösen 1974-ig készítse el - figyelemmel az irányításban és a képzési célban bekövetkezett változásokra. 3./ Az oktatás tartalmi korszerűsítésének előfeltétele a tanulók és a pedagógusok túlterhelnének csökkentése. A központi intézkedések következetes érvényesítésével a szakigazgatási szervek, a felügyelők, az igazgatók szemléletének és követelményrendszerének megváltoztatásával elő kell segíteni: - a pedagógiai konzervatizmus felszámolását, - az iskola belső életének korszerűsítését, - a túlzott tanári és szülői ambioiók csökkentését, - a tanulók egyoldalú, intellektuális terhelésének megszüntetését, - az adminisztráció további mérséklését. $A