MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-06-18 354. öe. - 1971_VB 354/74
szusi küldöttek tartják, részükre ixásos segédanyagot biztosítottak. M 0 st folytatják a városi vezetők és a nagyüzemek vezetőinek beszámoltatását. Kidolgoztatják a kongresszus szellemében feladataikat és a vezetőtestületekkel véleményeztetik azt. Általában a kongresszusnak az a visszhangja, hogy szenzációja áoban volt, hogy nem volt szenzáció. Addig, amig az idegen orgánumok szabotázsra hivtak fel egyetlen zavaró momentum sem volt . • a kongresszus alatt. A megjelent delegációk méltóságteljeseik, tisztának, jól ellátottnak Ítélték Prágát. Máskor a vöröszászlót őrizni kellett, de most csak néhány ittas-ember rendetlenkedett. Mind gyakrabban alkalmazzák a pártönkivüliek meghívását a pártrendezvényekre, hr»gy növekedjen az együttműködés. Az országban félmillió ember volt párttag, ismeri a pártmunka módszerét, köztük kölönbséget kell tenni, mert a párt számára egyébként valamennyit elveszítenék. A főiskolákon, kutatók között van, ahol egyetlen párttag sincs. Tervezik átcsoportosítani a vezetőket, hogy mindenhol legyen párttag. A kongresszus előtt jól sikerült diák-noggyülést tartottak, , ahol néhány problémázás mellett az előterjesztést elfogadták. Itt is egyértelmű volt álláspontjuk, barátság a Szovjetunióval. Ugy tartják a XIV-kongresszus határkő, mely lezárta a konszolidáció szakaszát. Szükségesnek tartják, hogy most már mind többet beszéljenek a jövőről és mind kevesebbet a múltról. A választási előkészületek megkezdődtek. Megvitatták a Választási Tör-, vénytervezete. November második felére tűzik ki a választást. Foglalkoznak a kommunisták, a fiatalok funkcióra előkészítésével, tanácsi vonalra és képviselői posztokra. Az 5 éves terv irányelveiben először jelenik meg külön pontként a főváros fejlesztése és.lakásépítési terve. Az építkezésre náluk is kevés a kapacitás. Elkezdődött a Metró építése. Az országos terv teljesítése alapja ;f o további feladatok megoldásának. Annak ellenére, hogy nem idáális a helyzet már csaknem mindenki megtalálta munkaterületén a maga helyét.