MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-05-05 351. öe. - 1971_VB 351/14

Ak ••-§­A mi megitélésünk szerint megvannak a kerületeknek a fel­tételei a nagyobb hatáskörhöz. Inkább pontositsunk - de nem.mint határozat -, hogy a fő törekvések helyesen szab­ják meg a tanács kommunistáinak feladatát. Az egész munka a kongresszusi törekvéseinkkel és határo­zatainkkal vág egybe, vagyis a szocializmus épitésében lépjünk előbbre. A lakossággal közvetlen kontaktust kell kialakitani annak érdekében, hogy közvetlenül tudjanak tanácskozni a lakossággal és azt követően a lakosság is tud a tanácshoz fordulni. Az irányelvek kerüljenek precizebben megfogalmazásra, mely­nek nem az a lényege, hogy egyszerűen hatáskört adjunk le, hanem annak érvényesítéséhez minden szükségest oda kell adni. Papp elvtárs javaslatait okvetlenül vegyük figyelembe. Egyetértek azzal, hogy most nem szükséges nagyobb szerve­zeti változtatást eszközölni. Itt két lépcsős megoldást kell megcsinálni. Októberig az első lépcsőbe tartozó kört el kell intézni és a jövő év végéig készen kell állni ar­ra, hogy képesek legyünk végrehajtani a további feladato­kat. Egy biztos, hogy nagyobb hatáskört kell adni a kerületek­nek, az igényesebb irányitó munka elengedhetetlen a Fővá­rosi Tanács és a szakigazgatási szerveknél, mely magasabb kvalifikáltságot is követel az ott dolgozóktól. Persze ezt pénz nélkül nem lehet és ez a helyzet tarthatatlan, enélkül a hatáskör sem megy. Ebben a dologban a VB. foglaljon ugy állást, hogy tegyünk közös észrevételt, mert ez sokáig nem tartható fent. Ezt több oldalról megközelítve - Papp elvtárs segitségével ­vessük fel még 1973* előtt. Határozatként javasolom , hogy a vitában elhangzott módo­sitás'okkal mint munkaokmány kerüljön az anyag tovább. 1971* május 12-ig a szöveg véglegesítése történjen meg. Kidolgozásában vegyenek részt: Papp Lajos elvtárs, Katona Imre elvtárs, Somogyi Sándor elvtárs és • Szépvölgyi Zoltán elvtárs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom