MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-04-23 350. öe. - 1971_VB 350/52

52 - 2 - • 3*/ 1973. oktőber 25~én az egyesitett főváros első közgyűlésének évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Tör­téneti Múzeum, és a Fővárosi Levéltár közös rendezésében tudo­mányos ülésszakot tart a főváros egyesítésének témaköréből. /A program elkészítésének határideje: 1971.december 31./ 4./ 1973. október 24-én'a városegyesítés emlékművének felavatása. Tervünk az, hogy Pest-Buda egyesítését jelentős közterületi emlékművel is megörökítsük, A mű felállítására a Margitszige­tet tartjuk legalkalmasabbnak. 5./ 1973. november 17-én az egyesitett főváros megalakulásának év­fordulója alkalmából linnep i tanáosülés , amely az egyesités 100. évfordulóját méltatja, illetve a főváros 100 éves fejlő­dését összegezi. Erre az időpontra - tervek szerint - befeje­ződik a Lánchíd teljes rekonstrukciója, szimbólumként utalva Pest-Budát összekötő első dunai hid megszületésére és a vá­rosegyesítés 1849-os tervére» II. Pályázatok, megbízások, 1»/ Szimfonikus zeneművek , oratórium vagy kantáta komponálásá­val megbizunk 3-5 zeneművészt, 2»/ Budapest legutóbbi 100 évének történetéből, 12-14 lapból .. álló grafikai sorozat készítésével bizunk meg 2-3 művészt, 3»/ Hang le me z_-^s ojro z; at készítését javasoljuk,, A hanglemezeken magyar költők versei, áalofcj zeneművek hangzanak el a fővá­rosról., 4./ Az egyesítést szimbolizáló' emlékérmét készítettünk egy ki­váló éremművésszelc 5,/ Felkérjük a IT.mzeti Bankot ? hogy az évfordulóra különböző oimletű pénzérméket adjon ki a

Next

/
Oldalképek
Tartalom