MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-04-23 350. öe. - 1971_VB 350/6

-*>­G Napirend; 1./ Jelentés a káderképzés, nö v elés, minősités tapasztalatairól. Előadó : Dr.Péter ^"ános elvtárs. Katona Imre elvtárs ; megnyitotta a VB ülést, üdvözölte az Elvtár­sakat, ismertette a napirendet, közölte, hogy a Végre­hajtóbizottsági ülésen Németh Károly et. Somogyi és Sarlós elvtársak más elfoglaltságuk miatt nem vesznek részt. Ki egészités a napirendhez: Péter János elvtárs: A napirend cimének jelentőségével és a jelentés tar­talmával kapcsolatban néhány kiegészítésem volna: 1968. május 3-án a Végrehajtóbizottság határozott arról, hogy a kerületekben és a Budapesti Pártapparátusban 2 évre szóló kádermozgatási, iskolázási és minősitési tervet kell késziteni. Tehát ebben a jelentésben erről a határozatról, annak végrehajtásáról adunk számot. A másik megjegyzésem: a héten a pártepitéá munkabizottság is megvitatta a jelentést és néhány olyan megjegyzést tett, melyet szükségesnek tartok ismertetni a Végre­haj tóbizotts ág előtt és azzal együtt vitassuk meg. - A pártépitési munkabizottság a fluktuáció és az után­pótlás nehézségeivel foglalkozott. Elmondták, hogy az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a pártapparátus­ban végzett munka erkölcsi elismerése ma is problema­tikus. Ennek kapcsán üdülés, Jutalmazás, kitüntetés esett szóba; ugyanakkor látni kell azt is, hogy a fela­datok, a munka, a leterhelés fokozódik, a munkaidő lényegesen több; nincs kilátás arra, hogy a pártmunká­sok munkaideje a közeljövőben csökkenni fog. Javasoltába bizottság, hogy a Politikai Bizottság kádermuűkáról szóló határozatát, illetve a hármas követelményt alkalmazzák az apparátusokban. Ez a hármas elv: vezetőképesség; szakmai rátermettség; politikai képzettség. Ezt ezideig főleg gazdasági vonalon al­kalmazták. Az apparátus kádermunkája ezzel nincs tel­jes összhangban, melynek alkalmazása maga után vonhat­ná kádereink anyagi, erkölcsi megbecsülésének fokozá­sát is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom