MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-02-12 343. öe. - 1971_VB 343/107

-2­Az ékszereket másnap délben hozta vissza az iskolába. A tanári kar néhány tagja - több esetben - megkísé­relte távozásra bírni az ittas társaságot, de eredménytelenül. Egyedül Tóth Jánosné ismerte fel a helyzet botrányos voltát - s miután hasztalan próbálta Sós Györgynét hazavinni - körülbelül 5 órakor távozott. Dr. Sós Györgyné este 8 óra körül tért magához az alkoholmámorból. Mivel az ékszereit nem találta és. semmire sem emlékezett abból ami délután történt, az igazgatóhelyettes jelen­létében a rendőrségtől egj nyomozótisztet hívott az iskolára azzal az indoklással, hogy ő rablás áldozata lett. Az iskolából este 9 órakor távozott a kihivott nycaozotiszt kíséretében. Bozóki Zoltán ezt követően me»t haza. Másnap dr. Sós Györgyné az iskola igazgatója előtt is azt állította, hogy őt az igazgatóhelyettes bátyja leitatta, majd leütötte és kirabolta. Feljelentést csak azért nem tett, mert az ékszereit szerda délig visszakapta. Kijelentette, férjére való tekintettel elvárja, hegy az ő nevéről sehol ne essék említés,"az ügyet vele kapcsolatban tekintsék lezártnak, A történtekhez" tartozik, hogy február 2.-án Bozóki elvtárs felelt az iskola munkájáért és rendjéért. Az eseményekről • Zentai elvtársnő,az iskola igazgatója, csak másnap értesült az iskola tanáraitól, Február 3.-án szerdán délután a két hallgatót ­dr. Sós Györgynét és Tóth Jánosnét - az iskola igazgatója a tan­folyamról kizárta és visszaküldte munkahelyére. Javaslat ; ­• A Budapesti Párt Végrehajtóbizottság jóváhagyólag erősítse meg dr. Sós Györgynének és Tóth Jánosnénak a visszaküldését a tanfolyamról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom