MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-02-12 343. öe. - 1971_VB 343/105

2>IJ/zr. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART BUDAPESTI BIZOTTSÁGA í . f ebruár 22 . BUDAPEST VIII., KÖZTÁRSASÁG TÉR 26. Budapest, 197 Telefon: 134-846 Kapják: I-XXII. ker.-i PB. Első titkára, Gérnyi Kálmán et. Kutas et. PTO. Kedves Elvtárs! Á Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság határozatának megfelelő­en - konkrét fegyelmi ügyek és különféle jelzések alapján ­az alábbiadra hivom fel a kerületi PVB figyelmét. Az üzemeink egy részében szűkebb vagy széleseob körben előfor­dul, hogy munkaidő alatt vagy azon kivül^ gyári anyagok, szer­számok vagy gépek felhasználásával úgynevezett "fusizás" folyik. Ennek keretében magáncélokra használati tárgyakat, alkatrésze­ket, szerszámokat, stb-t gyártanak. Van ahol ez hozzájárulással, illetve a vezetők tudtával, esetenként hallgatólagos beleegye­zésével folyik. Előfordul az is, hogy különböző apróbb anyago­kat, használati tárgyakat elvisznek. Gyakran a pártszervezet, szakszervezet is ahelyett, hogy fellépne ellene, elnéző az ilyen cselekményekkel, illetve magatartással szemben. Az ilyen esetek kárt okoznak az tizemnek, csökkentik a közösségi vagyon iránt érzett felelősséget, rontják a fegyelmet és nem utolsó­sorban morálisan is elítélendők. Ezért azt kérjük, hogy egy megfelelő alkalommal hivják fel a gazdasági vezetők és párttitkárok figyelmét arra, hogy első­sorban a politikai felvilágosító munka eszközeivel, de ha szüksé­ges a fegyelmezés utján is lépjenek fel az ilyen esetek, illet­ve gyakorlat; ellen. Az üzemekben és munkahelyeken olyan lég­kört kell kialakítani, hogy a kollektiva minden tagja az eddi­ginél nagyobb mértékben érezzen személyes felelősséget a közös tulajdonért, a társadalom vagyonáért. Ennek alapján ne tűrjék meg a közösségi vagyon megkárosítását, lépjenek fel az előző­ekben vázolt cselekedetekkel szemben. A pártszervezetekben, szakszervezetekben dolgozó kommunisták pedig felelősséggel és nyiltan tárják fel, ha a környezetük­ben elvtelenséget, szabálytalanságot tapasztalnak. Elvtársi üdvözlettel: /S£épvölfyi Zoltán /

Next

/
Oldalképek
Tartalom