MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-12-17 367. öe. - 1971_VB 367/22

21 -6­3./ Az esti egyetem igazgatósága kiemelkedően fontos feladatának tekintet­te, hogy az egyetem oktató nevelő munkája lépést tartson a nemzetközi és beloo­• k, litikai élet legjelentősebb eseményeivel, A tematikába szervesen beépültek a kongresszusok értékelései és határozatai, széleskörűen működtek ez évben az egyetem keretében rendezett kongresszusi osztályok. Jelentős hegyet kapott oz oktató munkában a gazdasági irányítás reformjának elméleti előkészitése, a vég­rehajtással együtt járó, helytelen nézetek tisztázása. Állandó tjeként szere­pelt a párt gazdaságpolitikai intézkedéseinek magyarázata, A párt értékelése a társadalom osztályszerkezetében végbement változásokról és az ebből levont elméleti következtetések és gyakorlati tennivalók élénk rea­gálást és vitákat váltottak ki a hallgatók között, ezek érintették a szövetcégi politikát általában, ezen belül a munkás-paraszt szövetséget, o párt értelmisé­gi politikáját, viszonyát a kispolgári rétegekhez* Élénk és tartós érdeklődés, szenvedélyes viták kisérték a nemzetközi élet és kommunista mozgalom eseményeit is. Ezek magyarázata külön erőpróba elé álli­totta az egyetem tanárait. Arra törekedtek, hogy meggyőzzék és egyértelműbb állás­foglalásra késztessék hallgatóikat a kommunista világmozgalom egységtörokvései­ről,a szocialista országok politikai, katonai együttműködésének és a gazdasági integrációnak tartalmáról ós jelentőségéről, a jobb és "baloldali" opportuniz­mus jellegéről és veszélyességéről. Az egyetem tanárai egyértelműen képviselték és magyarázták a párt álláspontját az 1968-as csehszlovák belpolitikai válsá­got és.a katonai segitség szükségességét illetően. Mindezt arra használták fel, hogy erősitsék c hallgatókban az internacionalizmust, fellépjsnek az esetenként jelentkező nacionalista nézetekkel szemben, A hatékony elméleti- politikai munkát elősegitette a klasszikusoki a támasz­kodó és a tudományág legújabb eredményeit is magukba foglaló tematikák, tana­nyagok és segédanyagok kiadása, a szerzői kollektivák összefogása, As általános tagozat tankönyvein kivül kiadásra kerültek olyan hézagpótló tananyagok, melye­ket a párt és az állami oktatás különböző területein is felhasználnak, A tan­székek a Titkárság határozatában jogosan hiányolt speciális kollégiumi tananya­gok készitéséhez is hozzáfogtak, küzülük többet már megjelentettek, E tevékeny­'ség során az esti egyetem sem kerülte el a maximaiizmusra való törekvés veszé­lyét, egyes tananyagai birálotot váltottak ki a hallgatok és a tanárok körében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom