MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-06-05 327. öe. - 1970_VB 327/14
^?. napirend ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Ák Javaslat a budapesti kutatóintézetekben folyó ideológiai továbbképzés fejlesztési irányelveire. Előadó : Peják Emil elvtárs. Pe.iák elvtárs: Szakértők "bevonásával készült az anyag. A fél éves élőkészító' munkába az osztály bevonta a budapesti tudományos intézetek állami és párt vezetőit. Részt vett többek között: Tőkei Ferenc et. a Filozófiai Intézet vezetője, Hagy Károly et. az ELTE rektora, Ránki et. a Történettudományi Intézet vezetője, s tb. Külön megbeszélésen vitatták meg az anyagot a kutatóintézeti párttitkárokkal és 7 ker.-i PB. ideológiai titkárával, olyan kerületekből, ahol összpontosulnak a kutatóintézetek. Az anyagot együttesen szövegezték meg és alakították ki álláspontjukat. A tematikát tudományosan felkészült munkaosöpörtök alakitották ki. A KB# Tudományos osztályának van olyan elképzelése, amenynyiben ez beválik, akkor kiterjesztik az ország valamennyi kutatóintézetére. Az anyag készitőit többször figyelmeztettük, hogy a fogalmazásnál közismert terminológiát használjanak, mert az első fogalmazásoknál KRESZ szabályzat kellett az eligazoldáshoz, Németh elvtárs: Az anyagban nem kell dönteni, mert készülőben van a megfelelő országos anyag, de javaslom, hogy azért tárgyaljuk meg. Kérdések György elvtárs: Pe,iák elvtárt 3. oldal c. pont: "Különösen az ipari kutatóintézetekben a kutatók egy része idegenkedik az ideológiai továbbképzéstől...." Kérdése: melyek ezek az ipari kutatóintézetek és a bizottságban kik vettek reszt az ipari kutatóintézetek részerői? A helyzet ismerete alapján állapítottuk meg az anyagban, hogy egy s <r ipari kutatóintézetben nem volt ideológiai képzés, ennek oka, hogy az országos tematika alacsony szinvonalu, nem elégiti ki a tudományo s kut atókat. A bizottság összes tagjait név szerint nem tudja felsorolni, néhányat megemlitett, sokan vettek részt az élőkészitő munkában. Hozzászólások: Pál Lénárd et .:A kérdés rendkívül fontos, jő szolgálata az ügynek, hogy ilyen javaslat elkészült. Átolvas va az anyagot az a véleménye, hogy ezen még tovább kell dolgozni, mert egyes vonatkozásai nem kellő mértékben kerültek kidolgozásra, sok a pontatlanság, több helyütt a szövegezés kifogásolható. A kutatók körében megvan a marxista elmélet iránti érdeklődés. Helyes az a megállapítás is, hogy a fiatalabb kutatóknál elfordulás, desideológizálas tapasztalható. Az életkori megoszlással kapcsolatos statisztika ezt jól kifejezi.