MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-06-05 327. öe. - 1970_VB 327/11
- 5- - AÁ rmszAGOS LEVÉLTÁR A középiskolák körzetesítése: sokan kapcsolataikon keresztül biztosítják, hogy gyermekük körzeten kivüli elit iskolába kerüljön. Helyes ha vannak kiváló, "elit" iskolák, azonban olyan célból, hogy oda a tehetséges, kiválasztott gyerekek kerüljenek. Szükség van Budapesten még több kollégiumra, a budapesti gyerekek részére, amelynek feladata nemcsak a tanulás segitése, hanem szociális funkciója is lenne. Hantos et, által elmondottak megegyeznek a Művelődésügyi Minisztérium ismereteivel. Kijelenti, hogy a Müv.Min. következetesen tartja amiben a BPB. és a Müv.Min. megállapodtak, vita nincs. Azonban vita van az Országos Tervhivatal és a minisztérium között, ők nem tartják kötelezőnek a BPB. és a Müv.Min. között létrejött megállapodást, az eltérés ebből adódik. A továbbiakban sokat jelenthetne és segitene, ha a Bp- i Végrehajtóbizottság fellépne a vitás ügyek kérdésében. Az anyaggal egyetért, ugy az elmúlt időre vonatkozó értékelés, mint a jövőre vonatkozó fejlesztési rész megegyezik a korábbi megállapodással. A VB. előtt ismeretesek a pedagógusok élet- és munkakörülményei, az Agit-Prop.Bizottság a kormány elé fogja vinni ezt a kérdést. Megdöbbentőnek tartja, hogy a Műszaki Főiskolán induló szaktanár képzésre 60 hely van biztositva, és mindössze 5 fő jelentkezett, a 60 végzősből pedig 15 fő kivan a pedagógus pályán elhelyezkedni, és Ők is raG-ASZKodnak budapesti elhelyezéshez. Szükséges a pedagógus pályát vonzóvá tenni, ezért különböző intézkedések megtételére van szükség, pld. különböző pótlékok fizetésére, lakáshelyzet javitására, a bánásmód megváltoztatására, stb. Ezek az intézkedések nem egyszerűen a pedagógusok felé tett gesztust jelentenék, hanem rendkívüli jelentőségű társadalompolitikai kérdés is. Jelenleg 3,000 gyerek felvételét utasitották el óvodai férőhely-hiány miatt, ami nemcsak a tanácsokat, de az üzemeket is érinti. Ragaszkodni kell a 15,000 férőhelyhez, képviselni kell a Bp-i VB. korábbi álláspontját. Pullai et-sal volt korábban az Athenaum ]§omdában. Az üzemnek 50 fős óvodája van, melyet 100 főre kivanják bővíteni. Az anyagi eszközök rendelkezésre állnak, azonban a K0JAL mereven ragaszkodik a szabályokhoz, m ert az óvoda a kivánt 300 m. helyett csak kb, 290 m.-re van az üzemtől. A tehetséges középiskolai tanulók azért nem mennek pedagógus pályára, mert az nem elég vonzó számukra. A középiskolai pedagógusok számára lehetőséget kell találni, hogy ^perspektivájuk legyen, és később az egyetemen taníthassanak. A jelenlegi egyetemi tanárok zöme 20 évvel ezelőtt középiskolában tanított. Tanácsi vonalon ki kell dolgozni, milyen perspektívát tudunk számukra biztosítani. Lugosi elvtárs: Te .iák elvtárs :