MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-03-06 321. öe. - 1970_VB 321/77
4 natkozhatna. %yébkónt is a feltételezett egyesülések a megye tsz földterületének csak alig valamivel több mint 1 %-at érintik; Kern lehet vitás, hogy a feljegyzésben említett községek továbbra is Pest Hegye réssel, azokban ezentúl is a megyei szervek felügyelete érvényesül. Azt természetesnek tartjuk, és már javasoltuk, hogy az egyesülések miatt adóbevételből, vagy községfejlesztési hozzájárulásból egy közigazgatási egységnek se legyen kiesése* d./ A megyei elvtársak szerint a fővárosi vezetőknek as a javaslata, hogy a "hovatartozást bízzuk a termelőszövetkezetekre", nem tartozik a termelőszövetkezeti demokrácia hatáskörébe. Véleményünk szerint agrárpolitikánkból ós a törvény előírásaiból következik, hogy az egyesülő termelőszövetkezetek tagságára kell bizni a szókhely megválasztását. A termelőszövetkezeti törvény és az államigazgatási eljárásról szóló törvény viszont egyértelműen kimondja, a székhely szerinti tanács illetékességét. Ebből következően nem külön egyedi elbírálás tárgya a termelőszövetke- . zetek állami felügyelete, miután a törvény által rendezett. e,/ A Pest Hegyei javaslat azon hivatkozása, hogy a budapesti mezőgazdasági terület elfogy és a budapesti tsz-ek előbbutóbb csak megyei területtel rendelkeznek majd, téves. Elkészült a főváros hosszútávra szóló általános városrendezési terve. Eszerint a jelenlegi 18.000 ka. tsz* terület az ezredforduló táján kb. 15.000 kh. lesz. Ezen az intenzív gazdálkodás fokozásával é jelenlegi termelési érték sokszorosát lehet produkálni. f«r/ A javaslat elfogadása ellen szól a Politikai Bizottság azon előzetes állásfoglalása is, amely a tanácsok hatáskörének bővítésével kapcsolatban a helyi igényeket kielégítő szervezeteket következetesen a területileg illetékes tanács felügyelete alá kell helyezni. Az nem vitatható, hogy a fővárosi termelőszövetkezetek teljes egészében és egyre fokozódó mértékben helyi igényeket elégítenek ki.