MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970

1970-12-04 338. öe. - 1970_VB 338/70

- 4 ­Az ellentét, különösen ez év elején kezdett elmérgesedni, amikor a rektor elvtárs kinevezési ügyekben a VB. elé vitt javaslatokat, de az egyes személyek feletti vitáb a a ne/n y ett részt B# hanem azokat meg­hallgatva kijelentette, hogy a döntéa joga az övé éa a véleményét, majd a felterjesztések során megismerhetik. Ezt akkor a VB. nagyon rossznéven vette Nagy elvtárstól. Általában kifogásolják, hogy mellőzi a pártszervezetek véleményét. Az utóbbi hónapokban nagyon ritkán tudott résztvenni PB, VB. üléseken, ha resztvett, legtöbbször elfoglaltsága^ hivatkozva, el kellett mennie. Nem vett részt a három napos nagymarosi értekezleten, ahol sok kérdésben szót érthettek volna. Az egyetem életében fontos kérdések eldöntése sokszor nem testületi, hanem a párttitkárral történt személyes beszélgetés során jött létre. Mindezeket az egyetem párttag­ságának nagyrésze tudja, ismeri és ez is hozzájárul anhoz t hogy elég e­detlíinek a rektor elvtárs munkájával. Ezek mellett vannak a karok szá­mára nagyon fontos kéa?dáask„ r.:riclyöknc*k a megoldása AassaD, YQg9 ^ő.vál­talán nem történik meg, ezek miatt is Ót marasztalják el. /Ennek vizs­gálata- külön téma lenne./ A küldött értekezleten már az 6lső napirend vitája éreztette a feszültséget, ami az emberekben van, de nem akarnak róla beszélni. Tul kerek, inkább protokolláris felszólalások voltak, csak a felsó' pártszerv küldöttei utaltak az ismert egyes helytelen nézetekre, prob­lémákra, megoldandó feladatokra. A választág során, mikor nyilvánvaló lett a rektor elvtárs leszavazása és Király István elvtársra leadott hasonlóan alacsony szavazatok száma, Király elvtárs szót kért és elmarasztalta a tagságot, amiért nem oazi.nte, mert a nyilt szavazás során senki nem emelt kifogást a jelölések*, allén. . A VB. választás során Király elvtárs egyet nem értését fejezte ki Kiss Aladár jelölésével. Az indokai a PB. tagok számára nem voltak eléggé meggyőzőek és igy még valószinü, hogy azok is, akik Kiss Aladár ellen szavaztak volna, mellé álltak és Király elvtárs teljesen egyedül maradt véleményével a 41 tagú PB-ben. Általában az egyetemi párt köz­vélemény nagyraszénéi Király elvtárs nem népszerű. Elismerik szakmai tudását, a fiatalok szeretik, de miután hosszú ideig az egyetemi párt­életben nem vett részt, nehezen fogadják el. Talán a PB-b6 való válasz­tásánál, ami nagyon rosszul indult, jobban be fog kapcsolódni a párt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom