MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-08-28 332. öe. - 1970_VB 332/127
- 7S . r arra, hogy jól felkészült munkások, nők és fiatalok nagyobb szánban kerüljenek a választott pártszervekbe és vezető posztokra, A kádernunka demokratikus vonásainak tovább erősitése, a választott testületek szerepének növelése, a kádermunkában, a szükséges káder cserék végrehajtása, változatlanul fontos feladatunkat, képezi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kádermuDkáia vonatkozó határozatok helyesek, továbbra is időszerűek. Következetesebb végrehajtásuk a feladat. A Központi Bizottság a IX. Kongresszus óta fokozott gondot fordit a párt régi tagjainak, a forradalmi munkásmozgalom régi harcosainak megbecsülésére. A Szocialista Hazáért Érdemrend megalapítása és c régi harcosokról való széleskörű erkölcsi és anyagi gondoskodás az érintettek megelégedését.váltotta ki« és egész párttagságunk egyetértésével találkozott. Budapesten 6.335 elvtárs.- a tagság 3j5 %-a kapta raeg a Szocialista Hazáért Érdemrendet. Nagy többségük ma is töretlen aktivitással szolgálja a pártot. Gazdag politikai tapasztalataikra, aktivitásukra ezután is számítunk. A felszabadulás előtti párttagság elismerésére irányuló muaka lényegében befejezést nyert. A régi párttagokkal való foglalkozás, helyzetük alakulásának figyelemmel kisérése továbbra sem kerülhet le a napirendről. Párttagságunk a szocialista építőmunkában való fáraéhatatlan, áldozatkész részvétel elismerésének tekinti a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetést, amelyet az idei, negyedszázados évforduló alkalmából Budapesten 4-1.825 elvtársnak nyújtottak át. 7./ töm ege ze rvezetek és, tömegmozgalmak pártirány it ás cu • A budapesti pártszervezetek többsége helyesen értei-, mezi a tömegszervezetek és tömegmozgalmak társadalmi szerepét, a szervezetek pártiránjitását. Egyre jobb és eredményesebb mut.ka-