MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-08-28 332. öe. - 1970_VB 332/22
5 maga? szinten maradt. Megállapítható az is, hogy a bérszínvonalgazdálkodás jelenlegi rendszere még mindig nem ösztönöz kellően az élőmunkával való takarékosságra. A szocialista munkaverseny jól. segiti a K.B. novemberi határozatának végrehajtását. A jubileumi évfordulókra ée 9i pártkongreszszus tiszteletére tett felajánlások konkrétabbá váltak. A vállalások reálisak, a.mennyiségi tervek túlteljesítésére csak ott tettek felajánlásokat, ahol arra szükség volt. Legtöbb helyen a gazdasági hatékonyság növelését, a minőség javitását tűzték elsősorban célul. Igen pozitiv, ho^y a főváros majd minden üzemében, intézményében szervezett mozgalom indult meg az árvízkárok pótlásához kapcsolódó 1 %-os.nemzati jövedelem túlteljesítésére. A helyreállítási munkában való közvetlen részvételre igen nagyszámú vállalati és egyéni felajánlás történt. A minisztériumok, trösztök magatartása kedvezően változott a vállalatok irányába. Konkrét Segítséget adtak az irányításuk alá tartozó gazdasági szervezeteknek a távlati koncepciók és- az éves tervek kidolgozásában, a műszaki fejlesztés elősegítésében, a kutatási tevékenység összehangolásában és a korszerűbb üzemeltetési rendszerek megszervezésében. Meggyorsult a káderügyek intézése,- kifejlődőben van egy egészséges, újszerű kapcsolat a terület politikai testületei és a gazdaságot irányító felügyeleti szervek között. A Budapesti Pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztálya az elmúlt hónapban 43 fővárosi vállalatnál megvizsgálta az ez évi tervek, politikai programok időarányos taljesitésének helyzetét, és tapasztalatait a jelentés összeállításában is hasznosította. A főváros 1970, első félévi gazdasági fejlődését részleteibon a következők jellemzik: