MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-05-23 303. öe. - 1969_VB 303/47
- 6 i A pártonkivüliek társadalmi munkája elsősorban a tömegszervezctekben folyik, A párttagság közel 20, a pártonkivüliéknek pedig 3-4 %_ a több-fajta társadalmi munkát is végez. A kerületi és az üzemi pártszervezetek rendkivül hasznos segitséget kapnak gazdasági vezetőink társadalmi munkáján keresztül, mely egyben a gazdasági és pártvezetés kapcsolatának kialakítását is segiti. A társadalmi munkában való aktiv részvétel igen nagy eltéréseket mutat az egyes kerületekbon, illetve üzemekben és nagy az eltérés a beosztás szerint is. Az igazgatók közül kevesebb a társadalmi munkát nem végzők aránya, mint a műszaki vagy gazdasági igazgató-helyetteseknél. A helyzetet a számszerű adatok ellenére sem lehet egészében tnegnyugatónak tekinteni. Sokszor fordul elő, hogy a vezető húzódozik a társadalmi munkától, lebecsüli a munkahelyi politikai munkát és tapasztalataink szerint nem kevesen vannak akiknek ugyan formailag van társadalmi munkájuk, de gyakorlatilag ij, hom^, vagy alig csinálnak valamit. Ez elsősorban az illetékes pártszervek gyengeségére, elnézésére utal, II. A vá llalati vezetők m un kastílusa, vez e tők észsége, kádermunkája A gazdasági vezetők túlnyomó többsége rendelkezik a szükséges vezetői tulajdonságokkal* Az elmúlt évek alatt megfelelő szaktudásra és rutinra tettek szert. Többségük sikeresen alkalmazza az uj gazdasági irányitás elveit, megfelelően tud élni a nagyobb önállóság lehetőségével. Beosztottjaikkal való kapcsolatuk jónak mondható. Esetenként még megtalálhatók emberi magatartásból a,dódó hiányosságok, előfordul pl. önteltség, fölényeskedés, elnéző és liberális magatartás, következetlenség, a kiadott feladatok számbavételének elhanyagolása. Előfordul, hogy a munkások a vezetőket elsősorban, vagy kizárólag aszerint értékelik, hogy azok mennyi időt töltenek közöttük és mennyir^ értenek az egyes szakmunkák részleteihez is. Több esetben joggal kifogásoljál:, . hogy a vezetők tömegkapcsolatai nem rendszeresek, alkalomszerűek.