MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-02-17 296. öe. - 1969_VB 296/134
uh / 3 ^ - v& Törekedni kellene arra, hogy hosszú távlatokra fixszé tehető legyen a lakbér. Az anyag tudniillik azt mondja, hogy a ráfordítás költségével arányos legyen, A ráfordítás költ*sége pedig évőrl-évre nő, nem szabad tehát olyan izgalmat okoznunk, hogy 2-3 év múlva újra emelődik a lakbér* Hosszabb távlatra kellene tehát fixálni a lakbéreket. , A bérleti joggal kapcsolatban kimondanám, hogy a mostani 5 év helyett lo évi helybenlakás után kérhet a tanácstól lakást a Pesten lakó ember. A munkaviszonyt kihagynám, mert sz ügyészség már mostani állapotában is támadja azt a feltételünket, hogy legalább 5 évig Budapesten dolgozzék. Azt mondja, hogy ha a Munka Törvénykönyvének megváltoztatása után a munkamegszakitásban az ötéves időszak megszűnt korlátot okozni, akkor miért okoz korlátot a lakásigénylésben?! A helybenlakást kellene alapulvenni és a lo évhez kellene ragaszkodni. Az 5 évet egy vonatkozásban tartanám meg: hogy 5 és lo év között öröklakást vehet az illető állami köteön nélkül, saját pénzből vásárolhat telket, ahol építhet lakást a családi épitési övezetben. Kelemen elvtárs szerint tisztázni kellene, hogy mi az összkomfort. Ha a klasszikus összkomfortot vesszük, akkor tudtommal az egyszobás lakás nem lehet összkomfortos, mert a benne lakó teljes ellátottságát nem tudja biztosítani. Xs A klassszikus értelemben vett összkomfortos lakásnak minimum kétszobásnak kell lenni, halinak, fürdőszobának, személyzeti szobának és isten tudja, raimindennek. B a r t o s Istváns A hall nem bizonyos. Sarlós István: Hát akkor hall nélkül. Nagyon kevés összkomfortos lakás van Budapesten, mert az elmondottakhoz viszonyítva csak komfortos és félkomfortos van. Ha azt fogadjuk el összkomfortnak, amit egy másik felfogás hirdet, hogy központi fűtés, fürdőszoba és '<7C legyen benne, akkor nincs félkomfortos vagy komfortos, - ha tehát ezek közül lettő hiányzik, akkor már semmi. B a r t o s István: És ha hatan laknak egy két-