MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-02-17 296. öe. - 1969_VB 296/26
Szikossy _ ^ _ IC Jfá Ez pedig politikai kérdés, hiszen politikai vetülete van. Ha az eszemre hallgatok, azt mondom, hogy ez egy olyan logikusan, szépen felépített anyag, amely megállja a helyét, helyesnek tartom, meg kell csinálni, de ugyanakkor a politikai vetületét Jóbban vizsgálva ugy érzem, hogy sokkal nagyobb problémát Jelent, mint ahogy itt az anyagban le van irva, A következő már szociálpolitikai, általános kultúrpolitikai kérdés. Azt mondjuk, ez nem szociálpolitikai kérdés, aki nem tudja megfizetni, ne költözzék Jobb lakásba. Ez közgazdaságilag, a szocializmus elvéből kiindulva igaz, véleményem szerint azonban nem lehet ilyen kategorikusan kimondani. Miért? Van egy tekintélyes réteg Budapesten fizikai munkásokból, amely eddig sem költözött be Jobb lakásokba. Meg kell nézni a kelenföldi lakótelepünket, hány fizikai munkás van ott. Véleményem szerint ebben Jelentős saerepet Játszott már az anyagi kérdés té is. Pedig az utóbbi években erőfeszimcseket teszünk, hogy a fizikai dolgozók gyermekeit kulturpolitikailag olyan szintre hozzuk, hogy versenytársai lehessenek a más rétegből származó gyermekeknek. Mi történik azonban, ha most ezt az utat befagyasztjuk? Nem azokra az emberekre gondolok, akik kevéssé vesznek részt a társadalmi termelésben és ezért kevésbé részesülhetnek a Javakban, hanem a munkásgyermekekre gondolok most és szociálpolitikai szempontból, A megoldásnál ezt nem szabad figyelmen kivül hagyni. Elképzelhetőnek tartok egy ilyen megoldást, mint amilyen előttünk fekszik, de akkor mi lesz azoknak a munkásoknak a gyermekeivel, akikkel ma is kultúrpolitikai problémáink vannak. Sokkal összetettebben és tendenciájában kell tehát megvizsgálni az egész kérdést, mert önmagukban ezek a megállapítások ülnek, de azt Javaslom, hogy a szociálpolitikai részét valahogy bővitsük, a tendenciákat