MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-02-17 296. öe. - 1969_VB 296/20
- Wo - S^ azt bizonyitja, főleg a fővárosban., de másutt Is, hogy az igények kielégítésére az építőipari kapacitás nem elegendő, A karbantartás vonatkozásában itt a végrehajtóbizottságban ülésenkint halljuk, hogy egyszerűen ezek a csekély összegek, amelyek ma karbantartásra rendelkezésre állnak, sem fogynak el kapacitás, sznkiprri bérezés éa egyéb problémák miatt. Ha tehát felemeljük • lakbéreket és 8z igényeket, akkor ezt a kapacitást valamilyen módon növelni kell. Én tehát itt egy alapvető kérdést érzek, 8melyet eddig is érintettek, de ugy hiszen, hogy ennek megvizsgálása nélkül, az ebben való határof zott állásfoglalás nélkül ezt a koncepciót, amely egyébként • helyes és feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ügy e"iő}brehal8djon, nehéz megoldani, majdnem azt mondanám, hogy lehetetlen, i Ugy érzem, hogy egy fokozatosságot kellene biztositani, ahogy az anyag bizonyos fokozatosságot is jelez. Az egyik alternativában - most már nem emlékezem, hogy mind a kettőben^e~~=~V'~'^ bérek Bk emelkedésével kapcsolatban az egész probléma megoldásában, az épitőipnri kapacitás von* okozásában fokozatosságra volna azüksóg* Kiegészítőlég azt szeretném megemlíteni, hogy miután Budapestről ós Budapesttel kapcsolrtban a városok problémájáról van szó, az anyag,egyébként elvileg helyesen, ezt az egész kérdést a tanácsok kérdésévé teszi, a feltétlenül az építőipari kapacitás az alapkérdés, akkor - bocsánatot kérem, engem épitósügyi szakembernek tekintenek és nem szívesen szó]slok fel általános vagy tanács politikai kérdésekben - mégia az-én egyéni véleményem szerint a tanácsok a gondot kapták meg és