MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969

1969-10-24 313. öe. - 1969_VB 313/86

--•5' ­» tását, valamint lo kerületi székház és 44 körzeti pártház teljes vagy részleges felújítását tervezzük. Megemlítjük, hogy az igény kb. duplája volt a lehetőségek­nek, ezért a felújításokat a kerületekkel egyetértésben rang­soroltuk, szemelőtt tartva a koncentrált megoldásokat. Na­gyobb összegű felújítást terveztünk a III*,V,XX. kerületi, valamint a Budapesti Székházakon. A fenti összegen kívül a VI. kerületi Pártbizottság csereépü­letének felújítására az 1969. évi költségvetésben rendelkezé­sünkre áll 98o.- /m Ft. Mivel az épület előreláthatóan csak 197o. évben kerül átadásra, az ösözeget alapszerüen kezelve átvisszük a következő évre. •­Az állóeszköz beszerzéseknél 197o. évben teljes' bútorcserét egy kerületben sem terveztünk. A szükséges irodai és takarí­tógépek, valamint egyéb berendezési tárgyak szerepelnek az állóeszközbeszerzésekben. A költségvetésen kivül beruházási keretből jelenleg a VIII. kerületi Székház és 4 körzeti pártház épitése van folyamat­ban. A VIII. kerületi Székház átadásának határideje 197o. április 1. A négy uj körzeti pártházból a tervek szerint még 1969* december 31-ig 3 drb, egy pedig 197o. április l-ig kerül átadásra. Polyamat-ban van az Oktatási Igazgatóság épülete tervdokumen­tációjának készítése 197o. február 28-i határidővel. Terv szerint az építés 197o. szeptember 1-én kezdődik, és az év végéig 5»- millió forint kerül beépítésre. A kerületi párt- végrehajtóbizottságok az 197o. évi költség­vetéseket megtárgyalták, azokat elfogadták. Osztályunk menetközben a helyszínen segítette és ellenőrizte a költségvetések készitését. Ezek tartalmazzák a párt poli­tikai és ideológiai munkájához szükséges előirányzatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom