MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-10-24 313. öe. - 1969_VB 313/45
-5- tf • íábből kiindulva kerültek feldolgozásra az I£TS Budapesti Tanácsa és Elnöksége határozataiban olyan alapvető kérdések, amelyek a verseny ás élsport fokozottabb előrelépését teszik lehetővé* A hozott határozatok hatékonyságát vizsgálva két áv távlatából megállapítható* hogy a végrehajtás érdekében tett erőfeszítések kezdeti eredményekkel jártak* Sportolóink több sportágban nemzetközi és hazai szinten kiemelkedő teljesítményt értek el* Az eredményeket elősegítették* hogy * a kiemelt sportegyesületek és a kerületi sportszervek hoszszabb távra szóló/>»4^óvre/ szakmai sportíejlesztósi tervet készítenek, amelyek a támasztott igények, elképzelések mellett, számolnak az egyesületek sajátos helyzetéből fakadó realitásokkal ás lehetőségekkel* Emellett éves szakmai programot készítenek szakosztályi bontásban* a sportágak fejlesztésében kezd érvényesülni a tervszerűség és differenciáltság* A kiemelt nagy egyesületekben és több közópegyesületben az olimpián, valamint a magyar bajnokságban elfoglalt helyük és szerepük szerint kategorizálták a szakosztályokat* Arra is törekszenek, hogy ezek fejlesztéséhez szükséges személyi, anyagi ós létesítmény feltételeket is differenciáltan biztosítsák* - a sportegyesületek nagyobb gonddal foglalkoznak a verseny- és élsport utánpótlásával* Ez részben a szakosztályokban, részben az egyesületi ós kerüli sportiskolákban történik* Ennek a munkának kezdeti eredményességét mutatja az ifjúsági arany, ezüst és bronz jelvényének számának 25r»3o f>os növekedése és ifjúsági válogatott kereteink «^edményes nemzetközi szereplése* - a sportegyesületek és a kerületi TS-ek elnökségei többet foglalkoznak a szakmai és módszertani munkával* Elnökségi üléseiken egy-egy szakosztály felkészítési és versenyeztetési problémái mellett kritikusabban foglalkoznak a szakemberek /edzők/ tevékenységének értékelésével* Mindezek ellenére a versenysportban több olyan akadályozó tényező áll fenn, amely lassitja a fejlődéstt