MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969

1969-10-10 312. öe. - 1969_VB 312/23

- 10 hasonlóan - most is töb"b mint 200 ezer ember, kénytelen társbér­letben, albérletben, vagy ágybérlőként lakni. A Budapesten az 1000 főre jutó lakásépités az átlagos európai 1 . 7,9 /Szovjetunió 9,7/ helyett csak 1967-ben emelkedett öt fölé. A termelés mennyiségét alapvetően az adott budapesti építőipari kapacitás szabta meg és az évente épülő lakások számában válto­zást csak a házgyárak fokozatos üzembeállítása hoz. De a IV. és V. ötéves tervidőszak korábbinál lényegesen nagyobb ütemű lakás­termelése mellett is a lakáshiányt Budapesten.előreláthatóan csak az 1980-at követő években tudjuk megszüntetni. A lakáshelyzet alakulásában jelentős szerepe van a budapesti lakásállomány kedvezőtlen minőségi összetételének. Az épülő új lakások minőségi vonatkozásban hoznak javulást. Az egyszobás la­kások aránya az 1960. évi 59>7 %-ról, 1970-ben 55»5 %-ra csökken, de még igy is több mint 540 ezer lakás lesz egyszobás. Javul a felépülő lakások felszereltsége. Az új lakások az utóbbi években már szinte kivétel nélkül fürdőszobásak, Nagymértékben alkalmazzák a beépitett bútorokat, a korszerű fűtést és melegvízellátást. A tanácsi bér- és szövetkezeti lakások átlagos alapterülete a III. ötéves tervidőszakban az előzőhöz képest 6-7 %-kal, 50-51 m z-re nő. Az épülő lakások közül a magánépitkezések 40.%-ot képviselnek. Az utóbbi években tért hódit a társasházas forma. Épitésüket egyre inkább lakótelepszerüen oldják meg. ... Ncheziti a lakáshelyzetet, hogy a fővárosi lakásállomány állapota állandóan romlik. A tanács kezelésében lévő lakóépületek újra­előállítási értéke mintegy 100 milliárd forint. Az állagromlás következtében azonban az avulás mértéke már 70 %. A lakóépületek felujitására és karbantartására a tanács 1960. óta évente 1 milli­árd forintot fordíthatott, de ez lényegesen kevesebb a műszaki szükségletnél. Emiatt a jelenleg kezelt 4-^0 ezer bérleményből még mindig több mint 200 ezer a felszabadulás óta egyszer som volt folujitva. A régi épületállomány legrosszabb és legkorszerütlenebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom