MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-09-26 311. öe. - 1969_VB 311/37
3¥ - r, (1/ A távfü l és fejlesztése céljából elsősorban - a lakótelepi építkezésekkel összhangban •• a gerincvezetékek, a bekötővezetékek éa a hőközpontok építősét kell folytatni. Sor kerül a XIII. kerületben a távhőcllátására történő átállításra. A ferencvárosi és kelenföldi geri m vezeték -építési munkákat a tervidőszak során befejezik. 1975. év végére a távfűtésbe bekapcsolt lakások száma az 1970. évi kétszeresére, a távvezeték hoszsza ugyanezen időszakban közel 50 %-knl emelkedik. e/ A fürdőéi Kii ás javítását szolgálja a Paskál malom melletti strand I. szakaszának megvalósítása és egy tisztasági fürdő létesítése. f/ A közi isztasági tevékenység további korszerűsítése céljából ujabb célgépek, elsősorban tömörítő szemétgyűjtő génkocsik beszerzését kell foly tatni. Befejeződik az előző tervidőszakban megkezdett uj forgalmi telep létesítése. A fővárosi háziszemét elhelyezésére, megsemmisítésére meg kell keresni a megfelelő megoldást, /komposztálás, szemétégetés. / g/ A város belterületén szanálásra kerülő kertészeti telepek pótlására a dunabogdányí és rákosvölgyi termesztőtelepek fejlesztésére kell törekedni. A parképítés ek közül elsősorban a lakótelepi létesítményeket kell megvalósítani. HELYI KÖZLgKEDéS A főváros közlekedése a harmadik ötéves tervidőszakban a tervezettnél nagyobb ütemben nőtt. Főleg a személyszállítás, elsősorban a tömegközlekedés vonatkozásában érződik ennek hatása. A szállított Utasok számának növekedése kétszerese a tervezettnek és 1970-ben megközelíti az 1,7 milliárd főt. A jármüvek zsúfoltsága nem csökkent, bár az állomány férőlielykapacitása a tervezettnél nagyobb. A köztit i forgalom az utóbbi években 1,3 - 1, 5-szőrösére nőtt, ami a gépjárműállomány rohamos növekedésének következménye. A személygépkocsik száma öt év alatt megkétszereződik. A metró épitése ütems/erüen halad és 1970. április 4-én a Fehér-ut Deák-téri szakaszon az utazóközönség részére megindul a forgalom. Hatása a tömegközlekedésben azonban csak a teljes vonalhossz üzembehelyezésével érződik. Az úthálózat fejlesztése során rendezik, illetve átépítik a Baross-teret és az Eörs vezér-teret. Három vasúti keresztezésen felül járó épül. a Tétényi-ut és Budafoki-ut kiépitése folyamatban van. Az úthálózat fenntartási, felújítási munkáira előirányzott összeg keretében megkezdődik az országos főútvonalak fővárosi szakaszainak korszerű-