MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969

1969-07-18 307. öe. - 1969_VB 307/17

*} Át Különfélék i Sarlóa István et: Az elmúlt^héten nyitották meg a SZU-ban a Budapest kiállítást, A kiállitás jól sikerült, látogatottsága ötszörösen a berlini­nek. A SZU-ban a ráfliö, TV, és a sajtó foglalkozott a"kiállítás­sal, sajtókonferenciát is tartottak. Beszélgetést folytatta a városi tanács titkárával - melyben kérte, hogy tolmácsoljuk üd­vözletüket a BPVB-nek. • Tübb városban jártak, Taskentban, ahol egy nagyon szép uj város van kialakulóban. Minden utcáját más köztársaság épiti, s ezt tábla jelzi. Katona Imre et: Moszkvai elvtársakkal van olyan megállapodás, hogy a 25 éves évforduló alkalmából előadás-sorozatot tartunk a SZU-ban. Java­solja a VB-nek, hogy ezt a sorozatot Vigh Ilona elvtársnő tart­sa, aki egy hétig fog Moszkvában tartózkodni. Ez egyben juta­lom is lenne az elvtársnő részére. A VB, a javaslatot elfogadta. Az ágit. jsrop. titkári értekezleten szó volt az Apolló űrhajó tevékenységéről, útjáról. Olyan javaslatok voltak, hogy a hétfői i napon a holdraszálláskor legyen munkaszünet, hogy az emberek tudják figyelni a tv. adást. Ezzel nem értettek egyet, Gérnyi elvtárs: A legutóbbi vezetői értekezleten azt a feladatot kapta, hogy a VB. előtt röviden számoljon be a kalauz-nélküli közlekedés eddigi tapasztalatairól. A bevezetés óta a közlekedési vállalat, a Főv.Tanács illetékesei figyelemmel kisérték és kiaérik a közlekedést.Megállapítható, hogy tervszerűen ment végbe az átszervezés, kedvező képet mutat a bevezetés fogadtatása. Az utasok ismerik a jegykezelés mene­tét. Némi tapasztalat van arra, hogy kedvező az utaaáramlás, va­lamelyest meggyorsult a közlekedés, j-ntézkedéaekre van szükség: - a jegyek minősége gyenge. - egyes járatokon a jegy-lyukasztó elhelyezése nincs jól meg­oldva, balesetveszélyes. - minőségileg sok ezek meghibásodása. Kisebb szabálytalanságokat is lehet tapasztalni, idő előtti indi­táa, nem nyitnak ki minden ajtót atb. •Balesetre vonatkozóan megállapítható,'' hogy csökkent a számuk. Növelni kell a jegy árusok számát, különösen a vonat állomásokon. A bevezetés időszakában lényegesen jobb jármüvek álltak rendel­kezésre, ezt lehetne tartani, ez az igény. A megállóhelyeken jobb világításra lenne szükség. A felszabadult emberek átképzése megkezdődött, és folyamatban van. Az első napok, hetek képe viszonylag kedvező. Arra kell töreked­ni, hogy ez ne romoljon el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom