MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968
1968-08-12 282. öe. - 1968_VB 282/36
- 2 Nagyra értékelik a békés élet adta lehetőségeket, a nemzetközi kapcsolatok állandó bővülését, a békés egymás mellett élésre törekvést. Szolidárisak a vietnámi nép harcával, amit a politikai állásfoglalások mellett a Budapest Hanoiért akció eredménye is kifejez. Egyetértően támogatják az MSZMP eddigi tevékenységét a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása előkészítésében és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítése érdekében tett lépéseit. Helyeslik pártunk következetességét és intézkedéseit a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban és aggódva figyelik a jobboldali erők térhódítását Csehszlovákiában. Hagy érdeklődéssel kisérik a várospolitikai feladatok kialakítását és megvalósítását. Az előzetes vitákban egyre aktívabban vesznek részt, ezzel segitik a helyes döntések meghozatalát. A főváros dolgozói szeretik városukat és részt kivannak venni annak fejlesztésében, problémáinak, gondjainak megoldásában. A Budapesti Pártbizottság a növekvő feladatoknak megfelelően az utóbbi években egyre intenzivebben foglalkozik a városfejlesztés legfontosabb kérdéseivel. Kialakultak a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács együttműködésének elvi alapon nyugvó formái és módszerei. Ezek a tanácsi vezetés önállóságát erősitik, biztositják a felelős döntések lehetőségeit. Ugyanakkor a Budapesti Pártbizottság politikai irányitása is kellő súllyal érvényesül. Hasonló az együttműködés a kerületi PB-k és a kerületi tanácsok között is.