MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968
1968-07-01 279. öe. - 1968_VB 279/47
I I —fi— eltérő felfogása volt tapasztalható. Egyik-másik oktató bizonyos fokú egyoldalúsággal foglal állást. Ezek között egyaránt megtalálható olyan felfogás, amely inkább "balról", illetve amely inkább "jobbról" közelit meg egy-egy problémát. Ezeknek száma azonban nem jelentős,, A megmutatkozó felfogás-különbségek ellenére a pártszervezet ideológiailag,politikailag alapvetően egységes. Ezt igyekeznek erősiteni pártfórumokon adott rendszeres tájékoztatással, valamint nyilt, pártszerü eszmecserékkel. Kétségtelen azonban, hogy e területen a jövőbeni munkát még intenzivebbé, szélesebbkörüvé és meggyőzőbbé kell tenni. A nemzetközi kérdésekkel való foglalkozás mellett több figyelmet kell forditani a hazai, s ezen belül az egyetemi problémákra, feladatokra /a képzés korszerűsítésének tartalmára, a kommunista oktatók, hallgatók körében végzendő nevelő munkára, a tudományos munka fejlesztésére,./ Az egyetemi oktatók az elmúlt években figyelemreméltó szakmai tekintélyt vivtak ki maguknak. Ez tükröződik abban is, hogy jelentős hányada rendszeresen, vagy időszakonként részt vesz országos szintű szervek munkájában. Resztvettek az uj gazdaságirányítási rend'szer kimunkálásában, előkészítésében is. Tul azon,hogy a reform irányelveit az egyetemi oktatók széles körben megvitatták és javaslatokat tettek, számos oktató a mechanizmus bizottságok tagjaként aktivan résztvett a részletek kidolgozásában is. Ezeken túlmenően cikkeket, tanulmányokat jelentettek meg a gazdasági reform egyes problémáiról, továbbá különféle társadalmi szervezetekben fejtenek ki tevékenységet a közgazdasági kutatás és propaganda területén. Segitséget nyújtanak e tekintetben külső pártszervezeteknek, gazdasági és politikai szerveknek is. A kommunista oktatók több mint fele vesz részt ilyen munkában, amellyel a megbizók általában elégedettek. Az eddigiekből adódóan a pártszervezet legfontosabb feladata, hogy a IX. kongresszus és a küldöttértekezlet határozatainak megfelelően tovább növelje az eszmei-politikai munka és a nevelés hatékonyságát. Ennek ércekében: a,/ A hallgatók között a tudatos eszmei-politikai nevelőmunka fő formájává - különös tekintettel az uj gazdasági mechanizmus, illetve a korszerű szakképzés adta lehetőségekre - az intenzivebb v