MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968
1968-10-21 286. öe. - 1968_VB 286/16
JC - £ A vitában aktivan vesz részt a tagság. 8-16 fő között van a felszólalók száma. Azokat a kérdéseket vetik fel, melyek a beszámolóban szerepeltek. Mindenütt szóba kerül a csehszlovákiai helyzetről, többen dicsérik a jó^tájékoztatást, elmondják, hogy milyen szükség van a felvilágositó munkára. A fő kicsengés az ezzel kapcsolatban, hogy egyetértenek a párt politikájával, egy-két helyen volt olyan hozzászóló, aki kifejtette, hogy nem ért egyet a katonai akcióval /pl. a Gázgyárban volt ilyen felszólalás./ A felsőbb szervek felé ritka a birálat, főleg a helyi vezetőket, funkcionáriusokat birálják. Az összefoglalók is tartalmasak, az összes felmerült kérdésre választ adnak, bár előfordult az is, hegy nagy általánosságban válaszoltak, s az uj vezetőségre bizták, hogy a felmerült problémákkal foglalkozzon. A feladatok meghatározása megtörtént, vagy a beszámolóban foglalkoztak vele, vagy külön határozati javaslatban. A jelöléssel kapcsolatban a tagság élt jogával. Sok helyen keményen megbirálták a vezetőséget, de újból megválasztották őket, de útravalót adtak nekik. Az is előfordult, hogy levélben köszönték meg a vezetőségi tag eddigi munkáját - akit nem javasoltak újból megválasztani. Van ahol két titkárra tettek javaslatot, s egyenlő szavazatok esetében ismételnek. Az elnökök jól kézben tartották a taggyűlés menetét, jól végezték munkájukat, egy két helyen volt tapasztalható, hogy merevek voltak. A taggyűlés után megtartják a vezetőség első ülését, és kijelölik a felelősöket. A csucsvezetőség választások is megkezdődtek, eddig 4 választás volt. Összegezve: megállapítható, hogy a taggyűlések rendben mennek, az 1966-os vezetőségválasztó taggyűlésekhez képest komoly fejlődés van. Jobbak,szervezettebbek, tartalmasabbak a mostani taggyűlések, semmi rendellenesség, politikailag kifogásolható jelenség eddig nem fordult elő, Németh Károly elvtárs: Javasolja, hogy a VB. vegye tudomásul a tájékoztatást, éa a legközelebbi ülésen is legyen egy rövid tájékoztatás a további taggyűlésekről. A befejezés után Írásban rögzitsék az összes tapasztalatokat, s igy kerüljön a Végrehajtóbizottság elé. Tapasztalataink megegyeznek az országos tapasztalatokkal. Az ütem is, a tartalom is megfelelő. A Végrehajtóbizottság a tájékoztatót tudomásul vette.