MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967

1967-03-10 245. öe. - 1967_VB 245/8

- 3 ­Volt olyan vélemény is, hogy az elitélteket zárjuk ki. Ugyan­akkor felmerült az is, hogy hozzá kell segiteni őket más élet­körülményekhez, A felujitás és karbantartás kérdése. A Fővárosi Tanácsnak 1 milliárd Ft-ja van erre. Felvetődött, hogy jobban meg kell szervezni a TMK-t, Ezzel nem is lehet vitázni, a jövő egyik útja, de ma a lehetőség nem olyan, Budapest 57 ezer házának tervszerű karbantartására /4o ezer bérlemény/ kevés a 6 ezer fizikai dolgozó* Nagy probléma, hogy az összeg nagyrészét mire fordítsuk, karban­tartásra, vagy felújításra. Nagy a vita a budapesti kerületek­kel, sőt a Fővárosi Tanács házán belül is, valamint az ÉM-el. Egyik tábor a karbantartás mellett van, a másik a felujitás mel­Leteszem a voksot, én is a lakóházak műszaki állapota és a nép­gazdaság érdeke mellett, - mert ez indokolja - a felujitás mel­lett vagyok. Alátámasztanám azzal, hogy 71 milliárdot ért Bu­dapest lakóházainak állapota, ez 1961-ben már csak 41 milliárdot, és ma csak 29 milliárdot ér, mert annyira mennek tönkre. Ez év­ről évre romlik. Nem azt mondom, hogy karbantartási munkákra nincs szükség. De Budapesten /több kerületben: V, VI, VIII, XIII, stb,/ nagy értéket képviselő lakóházak vannak, melyek felújítás­ra szorulnak már. Azt is meg kell mondani, hogy a lakásigénylés, tatarozás terén vannak jogtalan igények is, A felujitás mellett azért is vagyok, mert a rendelkezésre álló épitőipari kapacitást gazdaságosan felhasználni képtelenség másként. Az egész HO rendszert felül kell birálni és uj alapokra helyezni. Ennek bizonyos jogszabály feltétele is van. Hozzá kell tenni, hogy a bérlőknek is van feladata a karbantartást illetően, • Az anyagban szerepel a HKI és a tanácsi épitőipar dolgozóinak létszáma, bérezése. Ma 7oo hiányról beszélünk, holnap ha nem lesz változás a bérezésnél már 15oo-2ooo hiány lesz. Ez nem csoda, A nagy épitőipari vállalatok is konzerválni akarja az 1967-ben kialakult béreket és ennek lesz a következménye az előbb emii­tett. Csak egy-két hasonlatot: az ÉM vállalatoknál 4-5 %-kal magasabb az átlagbér a tanácsi építőiparinál, A szakmunkásoknál ez már 8-lo %-kal magasabb. Azt is hozzá kell tenni, hogy a fizikai állományok összehasonlításánál kiderül; hogy az állami nagyobb százalék a segédmunkás és kisebb a szakmunkás, mig a tanácsiban 65 % szakmunkás és 35 % segédmunkás van. Az ÉM-nél 7 %-os volt a bérfejelsztés, a fővárosi építőiparnál o.J %• Az MT rendelet szerint a kiemelt beruházásokon több mint l4 %-os pótlékot kapnak. Ennek zöme vidéki* Mindez elszívja a munkaerőt és nem is csoda, hiszen 5-6oo Ft-ról van szó, ORSZÁGOS LEVÉLTE

Next

/
Oldalképek
Tartalom