MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-10-13 260. öe. - 1967_VB 260/40
ItO - 8 3/ -A minisztériumi pártszervezetek tevékenységének harmadik nagy területe az agitációs cs propaganda munka, általában az ideológiai elet fellendítése. Ez ter mészeteseh a pártaunka egeszét áthatja, mivel kevés még P gazdasági vonat!:ozásu témák közt is az olyan, amelynek ne lenne ideológiai vetülete, Az ideológiai szinvonal emelésére nócl van azáltal is, hogy törekszenek a gazdasági ás ideológiai összefüggések megértetésére. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy e tekintetben a pártszervezetek munkája megfelélő, A kerületi Pártbizottság is ilyen felfogással közeledik a minisztériumi pártszervezetekhez, s keresi a segítségnyújtás lehetőségét e téren. A vélemények szerint talán e területen kell a jövőben viszonylag nagyobb aktivitást tanusitanunk, hatékonyabb módszereket kialakítanunk* Érthetően az utóbbi időben a minisztériumi titkári értekezletek napirendjén is inkább gazdaságpolitikai témák szerepeltek ós kissé háttérbe szorultak a uás jellegű elvi, ideológiai problémák, holott a párttagság körében az érdeklődés e vonatkozásban is nagyfokú. A pártoktatást a minisztériumok meglehetősen nagy önállósággal irányitják. Számos speciális pártoktatási formát alakítottak ki az egyes minisztériumok jeli egüknek megfelelően. /Az OT-ban gazdaságpolitikai akadémiát, elméleti konferenciát, a Művelődésügyi Minisztériumban esztétikai tanfolyamot stb,/ A tájékoztatás elsősorban a titkári értekezleteken szóban történik. Szék rendszerint kiterjednek országos, budapesti és kerületi problémákra egyaránt. A titkár elvtársak kifogásolják, hogy a kerületi információs jelentést nem mindig kapják meg, s akkor is többnyire aktualitását vesztetten, későn. L'asznosnak tartják, ha megismerhetik e L 'ye3 VB, vagy PB témák anyagát, határozatát. .A ORSZÁGOS LEVÉLTÁR