MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966
1966-05-06 224. öe. - 1966_VB 224/33
Alapvetően politikai kordos, feögy a dolgozókról való gondoskodás kodvozőtlon tendenciája mogváltozzon és a fojlődés meggyorsuljon. 2,/ Egyre inkább sokasodnak, foszitenek azok az ellentmondások, amely az olő-. irt különböző normativak, rondclotok, a tényleges helyzet között fennállnak* Szakszervezeti szerveink őrlődnek ebben a helyzetben, több esetben indokolatlan engedményeket tosznok. Kövotkezotesobbon kell élni a törvényekben biztositott jogokKal a párt politikájának szollomébcn. Számolni kell azzal, hogy az uj gazdasági irányitasi rondszor bevezetésével a jelentésben vázolt ollentmondasok fokozottabban jolontkczhotnok. 3./Fokozottabb igényt kell támasztani, hogy a helyi erőforrásokat szorvozottobben, tervszorübbon és koncentráltabban használják fel a munkakörülmények, a szociális és egészságügyi ellátás javítására. Az ilyen irányú föladat fölfogást orősitoni koll a gazdasági vezetők, szakszervezeti aktivák és a dolgozók között, 4»/Az Elnökség szükségosnok látja néhány akut probléma kiomolt vizsgálatát és sürgős rondozését. ~ a. Il.I-as kateg óri áb a sorolt üzemek; a munkakörülmények és a szooiális ellátás holyzotévol kapcsolatban álláspontunk az, hogy a termelés további fönntartása osotén - egyedi elbírálás alapján - a legminimálisabb foltétolokct biztosítani koll. " Á , budaj)est i p Incenühe l vek: határozott Intézkedéseket tartunk szükségesnek o kérdés moghatározott időn belüli rendezésére, a minimalis normátivák moghatárózás:'.ra. - Egyes hormativák, rondoletok felülvizsgálatát az arra való boállás ütoménok meghatározását, ahhoz szükséges anyagiak biztosítását.A nom mogfololő normák módosítását. H atár o zati j avr slat A HPVB. a jelentést, a helyzetről adott értékelést elfogódja. Egyetért az SZBT Elnökségénok kövotkoZ|totiseivol és javaslataival. Felhívja a budapesti pártszorvozotek figyelmét, hogy a jelentésben foglalt kéraésokkol rendszoroson, behatóan foglalkozzanak. A munkasokról való gondoskodást tegyék a vállalat oknál a párt,- a szakszervezet és a gazdasági vozotés közös feladatává. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR