MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-01-21 217. öe. - 1966_VB 217/93

- 8 ­• • ' <- . náziunok túlsúlya 0 A középiskolák belső S' érkezeti aránya a kedvező fejlődés ellenérj sem felel meg a' szülők s a tanulók érdeklődésének; sem a népgazdaság igényeinek* Az 1© sz» m lléklet mutatja a jelentkezé­sek és a felvételek alakulását* Ebből kitűnik:* hogy sokkal többen ér­deklődnek a szakmát adő középiskolák iránt mint amennyit fel tudunk veani és kBvosobben a gimnáziumok iránt, mnt amennyi felvehetők A belső szerkezeti arányok kedvezőbb alakulását gátolták; hogy az ipari jellegű szakközépiskolákhoz szükséges tárgyi és személyi feltételeket nem tudtuk kellőképpen biztosítani* valamint; hogy egyes szaktároák a fővárosi középiskolai bázis rovására felsőfokú technikumokat szervez­tek. A következő években az arányokat fokozatosan a szakmát adő közép­iskolák .javára szükséges megváltoztatni*- Ez megfelel a népgazdaság szük­ségleteinek — minél tcíbb fiatal számára tegyük lehetővé a középiskola elvégzése után a termelésbe való azonnali bekapcsolódást —, valamint a szülők és a tanulók érdeklődésének; akikben a gyakorlatias pályák után megnőtt az igény-, a gimnáziumokban olyanok szeretnének csak továbbta­nulni? akiknek elhatározott szándékuk a felsőfokú oktatásban vald tor vábbtanulás; vagy nlnos kialakult elképzelésük semmilyen pálya iránt* Tehát a /ftmnázluml tanulók létszámának, ősökként és o i kb* arra a színvo­nalra; amelyet az első helyen jelentkezők száma mutat; mindeí.bdppen indokolté £z 1967/686 tanévre 50-50 #-os, az 1970/71 • tanévre 44-56 fr-03 arányr­nyal számolunk* Az 1971/72o és az azt köpető tanévekben az arány to­vább javuló Végső soron a. 40-60 $>-os arány kialakulását kell elérni a szakközépiskolák javára* Ennek érdekében felül kell vizsgálni; hogy mely gimnáziumok alakuljanak át tiszta profilú szakközépiskolákká* A Munkaügyi Minisztérium éa a különböző ipari tárcák 24 szakközépisko­lai osztály megszüntetését tervezik az 1966/67* tanévre* Bz az intéz­kedés nem helyeselhető« cjyrészt mórt zavarja a tervszerű beiskolázási munkát; csökkenti a szakmátadó középiskola bázisát; másrészt olyan időszakban következik be ? amikor a tanulólétszám rendkívüli növekedést mutat* Javasoljuk; hogy a megszüntetés 1969H;ől történjék* A belső szerkezeti arány fenntartása érdekében; a szaktárcákkal együtt­működve gondoskodnunk kell további szakközépiskolai osztályok nyitásá­ról* Erre vonatkozólag a szaktárcákkal már tárgyalásokat folytattunko A megoldásnak fennáll a lehetősége* a szaktárcák ujtipusu szakközépis­kolai osztályok: eyitásáhes a tárgyi és személyi feltételeket biztosit"­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom