MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-09-23 235. öe. - 1966_VB 235/46

MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGA KISZ BUDAPESTI BIZOTTSÁGA Javas lat a KISz KB. 1966, július lj5-i állásfoglalásából adódó fővárosi intézkedésekről. Az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága és a KISz Budapesti Végrehajtó Bizottsága együttes ülése megtárgyalta a KISz KB. 1966 0 júliusi állásfoglalását "a KISz munkaijának néhány idő­szerű kérdésében" s azzal egyetért. Megállapította, hogy a kö­zelmúltban hozott határozat: "a KISz befolyása az üzemi fiata­lok körében" összhangban áll a KISz KB állásfoglalásában felve­tett kérdésekkel. Az együttes ülés a KISz KB állásfoglalása alapján a következő határozatot hozta: I. x 1./ A pártbizottságok és pártszervezetek jobban szerezzenek érvényt annak, hogy az ifjúság nevelése az egész társadalom feladata. Fordítsanak nagyobb gondot az állami, gazdasági és társadalmi szervek ifjúság között végzett munkájának összehangolására. Hatékonyabban irányítsák és ellenőrizzék a KISz egész tevékenységét. 2./ A Budapesti Pártbizottság az 1967. évre összeállítandó munka­tervében szerepeljen néhány állami, gazdasági és társadalmi szerv beszámoltatása az.ifjúságot érintő legfontosabb hatá­rozatok végrehajtásáról,, H atáridő; 1966, ; december Felelős: PTO 3./ A KISz kommunista jellegének erősitése, vezetési színvonalá­nak emelése szükségessé teszi a pártirányítás hatékonyságának növelését. Ennek érdekében a KISz VII. Kongresszusára való ORSZÁGOS LEVÉLTÁR , A6­60­Szigorúan bizalmas! Budapest, 1966.'szeptember 14. Készült: 40'pld.-ban B/PT0/V3/29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom