MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-07-01 228. öe. - 1966_VB 228/19

-3- ­főváros társadalmi-politikai élete fejlődésének szilárd alapjának bi­zonyultak. A párttagság meggyőződéses tevékenységére az elmúlt bonyo­lult időszakban különösen szükség volt. A nemzetközi helyzet időn­kénti élesedése, a nemzetközi mozgalom egységének megbomlása a kommu­nisták helytállását követelte. Meg kell küzdoniök belső életünk ellent­mondásaival is, A Központi Bizottság útmutatásai alapján a feltárá­sukban, a tennivalók kialakításában előre léptünk, E bonyolult körülmények között elért sikerek fo forrása és alapja p ártunk helyes politikája volt. Ennek nyomán a politikai, társadalmi fejlődés objektív feltételei Budapesten tovább erősödtek. Hazánk megnövekedett tekintélye a nemzetközi életben, a szocializmus építésének hazai sikerei, a népgazdaság fejlődésének a harmadik öt­éves tervben felvázolt távlatai, a gazdaság-irányitás uj mechanizmusa kialakítását meghatározó elvek, Budapest lakosságának jelentős részét további erőfeszítésre késztetik, A főváros dolgozóinak jelentős há­nyada egyetértve a IX, kongresszus téziseiben foglaltakkal, optimiz­mussal néz a következő évek elébe, A budapesti p ártszervezetek , a kommunisták pol itikai ideológiai és csel ekvési egységének eddig elért szintje feltétele a IX» kongyoflflgttfl célkitűzései maradéktalan megvaltaitáaának* • A. Budapest gazdaságának és várospolitikájának fejlődése , I. A budapesti ipar és építőipar tevékenysége, A budapesti pártszervek és szervezetek egyik legfonto­sabb feladatuknak tekintették a fővárosban települt szocialista ipar és más termelő-ágazatok munkájában a VIII, pártkongresszus által meg­határozott gazdaságpolitikai célkitűzések érvényesítését. Különösen a KB, 1964. december lo.-i határozata óta a pártszervezetek és gazda-' sági vezetők munkájának homlokterébe került a gazdaságosság, a terme- ^ lákenység fokozása, a müazaki színvonal emelése, az észszerűbb munka­erőgazdálkodás és a takarékosság. ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom