MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-07-02 201. öe. - 1965_VB 201/43

- 5 ­Kérni kell a K.B. illetékes osztályát, hogy a Pártfőiskolán működő szakositott tanfolyamokat - a propagandista képzésen tul - más funkciókban dolgozó pártmunkások továbbképzésére is felhasználhassuk. A budapesti pártiskolákon - az eddigiekhez hasonlóan - szer­vezzünk továbbképzést nyújtó rövid tanfolyamokat. A pártmunkások és a vezető káderek nagyobb része végezzen propagandista munkát. Ez mind a pártoktatás szinvonalat, mind a propa­gandisták rendszeres** tanulását elősegiti. Mindezek, valamint a jelenleg és továbbra is működő pártis­kolák segitségével három éven belül el kell érni, hogy a függetlenített pártmunkások az 1 éves, a nem függetlenített titkáyok az 5 hónapos párt­iskolai szintnek megfelelő képesitést megszerezzék. 2. Az állami oktatásban való részvételt is az eddigieknél tervszerűbben kell befolyásolni. Arra törekedjünk, hogy állami oktatás­ban azok vegyenek részt, /és olyan fokon/ akiknek előképzettsége, mun­kája, vagy perspektivája arra indokot ad. A munka végzését elősegitő, helyes tanulási törekvéseket ösztönözzük és segitsük elő, a másfajta igényeket megfelelően befolyásolni kell. Az öncélú, bizonyítványszerzé­sért folyó és nem megfelelően indokolt tanulást meg kell akadályozni. Ügyelni kell,arra is, hogy a tanulók száma a folyamatos munka­végzést ne akadályozza. Ennek érdekében az indokolt iskoláztatásokat is megfelelően ütemezni kell. 3. A BPB és a kerületi PB-pk káderképzési és pártoktatási tervében a célkitűzések jussanak érvényre. A végrehajtás érdekében az AMO és a PTO szervezett munkaprogramot dolgozzon ki. Az 1967-ig szóló káderképzési terveket 1965* október 31-ig el kell késziteni és azokat a BPB PDO 1965. dec. 31-ig egyeztesse és hagyja jóvá. 4. A tömegszervezetek budapesti vezető testületeiben dolgozó kommunisták kezdeményezzék, hogy foglalkozzanak e kérdéssel és helyzetük­nek megfelelően fenti elvek alapján tervszerűen irányitsák kádereik továbbképzését. Záradék : A határozatot ismertetni kell kerületi titkári értekezleten. Budapest, 1965. július 2. /Venéczy János sk/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ^ídu^^n: \ /Szatmári István sk/

Next

/
Oldalképek
Tartalom