MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-07-02 201. öe. - 1965_VB 201/11
M Egyetértek az anyaggal. Ami a múltkor erősen vitatt volt arra most választ adott. Most ugy látom, hogy a javasolt intézkedések lehetőséget adnak az irányitott képzéshez. Ez a bizonyos tervszerű rányitás korlátozást is jelentőét az állami oktatás vonatkozásában. Még jelentős azoknak a száma akik másik: diploma megszerzésére törekednek. Nem mindenki tudja, hogy miért tanul ott ahol éppen tanul. Nagyon nehéz a d éves iskoláztatási tervet elkésziteni, figyélembevévé a változásokat is. 5. oldal 2. pontja: én azt hiszem igy elfogadhatjuk, ^mit Nagy elvtárs felvetett a 2. pontnál, egyetértek azzal a módositással. A továbbképzés az elmúlt evekben eltolódást mutatott a politikai továbbképzés rovására. í'iémeth elvtárs: Az anyagot jónak tartom. Azt Hiszem a VB. elfogadhatja, az itt elhangzott javaslatokkal ki kell egészíteni. Itt nem másról /an szó, mint arról, hogy a párt belső élete hogyan fejlődik. Amiről most vitatkozunk olyan szelesen érinti a partéletünket, hogy ezt éreztetni kell az anyagban. r»'ehéz jó politikai munkásoKat behozni. A marxista-leninista képzés tekintetében var egy jelentős lemaradás. Egy bizonyos fajta eltolódás van az állami oktatás felé. Va1 olyan célú tanulás amit adminisztrál.iv módon is meg kell akadályozni. De ha valakinek a munkájához van szakismerete, de jelenleg valamilyen politikai munkában dolgozik, ha most elkead egy másik diplomáért dolgozni ez öncél. Ugyanakkor a munkát segitő állami képzést elő kell segiteni. Nekem is az a véleményem, hogy nagyon pozitiven kell értékelni azt a fejlődést ami itt bekövetkezett. Nálunk is az a helyzet mint a Szu-ban, hogy szakmával a kezükben végzik a politikai munkát, ezt tovább is kell fokozni. Akinek egyetemi végzettsége van és politikai munkát végez nem támasztunk olyan igényt, hogy 1 éves pártiskolára kerüljön. Más módon is fejlődhetnek. Azokat az elvtársakat kell küldeni, akiknél még nincs meg ez a képzettség. Molnár elvtárssal egyetértek abban, hogy a funkcionárius végess prop. munkát. Egyetértek az értekezletek színvonalának emelésével, ugy tudom itt van is erre törekvés. A pár/tnapok tartásával is nemcsak agitálnak, hanem prop. munkát is végeznek. Egyetértek azzal is, hogy a szakszervezetnél, a KISZ-nél és más tömegszervezétéknél is ezeket a kérdéseket helyezzék előtérbe és állítsák programba. Azt a javaslatot is fogadjuk el amit Nagy elvtárs és György elvtárs mondott. Fogalmázzuk meg határozottabban. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR