MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-05-21 197. öe. - 1965_VB 197/29
-9tuk a mai kapitalizmus társadalmi és gazdasági jelenségeit. Az imperializmus általános válságának bemutatásában a tömegek között csak ritkán jutottunk tul az általános törvényszerűségek ismételt felvetésén, Efajta ismertetés mellett a kapitalizmus fel3zini jelenségeinek, az előtérbe tolt csillogásnak, reklámnak és a nyugati propagandagépezetek látszat-* objektiv tájékoztatásának hatására, illúziók alakultak ki a tőkés rendszerről. Csak kevéssé mutattuk be, hogy a kapitalista országok lakossága életszínvonalának és életkörülményeinek javulásában a nyugati dolgozók osztályharca mellett milyen jelentős szerepe volt és van a szocialista világrendszer létének, Növeljük a két rendszer gazdasági versenyével kapcsolatos eszmei munkát is. Ez indokolt, mivel az értelmiség ée az ifjúság egyes köreiben különösen a nyugati élet- és technikai szinvonalról, tértől és időtől függetlenitett, történelmi hátteret 03 a reális valóságot nélkülöző nézetek alakultak ki, A. pártszervezetek tömegfelvilág03itó munkájának nélkülözhetetlen eleme a két rendszer békés egymás mellett éléséből adódó, elméleti és politikai kérdések rendszeres, és reális ismertetése , a,/ Kapjon sokoldalú és megalapozott bizonyitást a békés egymás mellett élésnek, mint nemzetközi méretű osztályharcnak a felfogása, A tömegek között bizonyitsák, hogy a nukleáris világháború elkerülésének egyetlen útja a békés egymás mellett élés rákényszeritéae az imperializmusra 0 b,/ A. tömegpropagandában különösen jól kidolgozott, sokrétű tény, Ó3 érvanyaggal bizonyitsuk az imperializmus valóaágos helyzetét, éles ellentmondásait és az ebből fakadó ellentétes felszini jelenségeit, c„/ A növekvő kelet-nyugati kapcsolatok, az utasforgalom fejlődése azt az uj feladatot állitja a pártbizottságok, pártszervezetek, a kommunisták és intézményeink elé, hogy rendszeresen készitsék fel az utazásokban résztvevőket, és a tapasztalatokat jobban hasznositsák a nevelőmunkában, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR