MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-04-09 194. öe. - 1965_VB 194/34
- 23 ~ koztatására, továbbá mindazokra az eredményekre, amelyeket kulturális és egészségügyi vonatkozásban elértünk. Ugyanakkor bemutatnám a dolgot negativ módon is, két vonatkozásban: hogy egyrészt az ellátás minden vonatkozásban általában ott a legrosszabb, ahol zömében a munkásosztály lakik. Értem alaatta azt is, hogy ezekben a kerületekben legrosszabbak Budapest lakóházai, itt a legrosszabb csusrsforgalmi időben a közlekedésünk, ebben a vonatkozásban a legrosszabb a közmü-ellátottságunk. Ha figyelembe veszem, hogy a Líinisztertanácsnak a lakésok elosztására vonatkozó határozata előirja, hogy az uj lakások 70 százalékát a fizikai munkásoknak és a termelést közvetlenül irányító műszaki vezetőknek kell biztosítani, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy amit a Fővárosi Tanács a kerületek részére lebont, ott teljesítjük a 70 százalékot, sőt ezt meg is haladjuk, - értem nemcsak a bérlakásokat, hanem a szövetkezeti lakásokat is - ha azonban az egészet veszem alapul, akkor az 50 százalék alatt vagyunk. Ugyanis az elavultság, az életveszély, ; a rombontás stb, nem válogatja meg, hogy munkás, értelmiségi, vagy e ;yéb foglalkozású lakik azon a területen. Ha most egy másik oldaláról-nézem a dolgot, hogy Budapest őslakossága hogyan és miként részesül a lakáselosztások vonatkozásában, akkor is negativ képet tudunk festeni. Ugyanis a tipikus budapesti őslakosságot magukban foglaló VI.,711.,XIII.3tb. kerületek ellátottsága ebben a vonatkozásban rendkivül rossz,Sajnos ezeken a területeken a szanálás mértéke az elmúlt ötesztendc'ben rendkivül alacsony volt, és az itt lakóknak u$ lakásokat nem juttattunk. Következésképen ha összeszámolnánk, hogy az elmúlt évjBin felépített 40 és egynéhány ezer lakásból hány ős-budapesti kapott lakást, akkor elszomoritó eredményt tudnánk a Politikai Bizottság elé terjeszteni. Az előterjesztésben szerepel a peremkerületek idecsatolásának pozitiv volta. Egy előzetes megbeszélésen erről már szó volt. A XlV.kerületen felüli kerületeknek Budapesthez való csatolását egyáltalában nem tudom pozitívan értékelni. Nem akarom, hogy félrecsússzon az előterjesztésünk, valamint az azzal kapcsolatos vita, de ha már megtörtént Budapest közigazgatási kerületének ilyen módon való megállapítása, azt hiszem,helyes volna e:;t kritika tárgyává tenni, és érdemes volna felvetni - nem most, de talán a ORSZÁGOS LEVÉLTÁR