MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-04-09 194. öe. - 1965_VB 194/25
Itt felhivom a figyelmet egy olyan.körülményre, amely a statisztikai adatokból nem tükröződik: a budapesti családi házak sokezres tömege - akár. Kispestet, álcár Újpestet veszem*- annakidején bontott anyagbél, vagy vályogból épült. Ezeknek az élettartama, 60-80 év, és ma már körülbelül a 60 évnél tartanak ezek a házak. Van tehát egy nagy családiház -, és egy emeletes lakóház-állományunk, amelynek állaga szinte exponenciálisan romlik évről-évre. Ezt ezek között a statisztikai adatok között nem tudtuk szemléltetni, - de nem egyszer meglepetés ért bennünket, amikor olyan életveszélyes lakások jelentkeztek, amelyek nem szerepeltek az életveszélyes lakások nyilvántartásában. Ebből következik, hogy a budapesti lakásállománynak van egy igen jelentős hányada, amely sokkel gyengébb állagú, mint ahogyan azt a köztudat tartja. Ezt azonban az előterjesztésben nem tudtuk megfelelően kidomborítani. A kapcsolódó problémáknál megemlitem, hogy bizonyos egészségügyi XH&atkflz beruházások vonatkozásában az egészségügyi osztálynak nagyobb igényei vannak, mint amilyeneket a jelenlegi normativa megállapit. Ezért felvetjük, hogy áltálában maradjon meg a. normativa a második ötéves terv időszakában, és külön vizsgálat alapján állapítsuk meg, hogy melyik az a normatíva, amelyik a szakmai szervek véleményének figyelembevételével minőségileg mód ősit and ój^. Aáfa csatornaépítési programot, amely a Közműigazgatóság második ötéves tervében le van fektetve, tudomásom szerint végre fogják hajtani, - csupán két probléma van. Az egyik az, hogy vannak ellátatlan területek, amelyeknek az igényei fennállnak. A másik az, hogy körülbelül 300 kilométer hosszú elavult csatornahálózatunk van. Ebbe tartozik a Vörös Hadsereg-uti csatorna is, amely felett már nem haladhat autóbusz, mivel könnyen beszakadhat. Ennek az elavult csatornahálózatnak, a felujitása mind gazdasági, mind műszaki szempontbői nagy problémát jelent. A csatornahálózattal kapcsolatban tehát egyrészt nagy felujitásra van szükség, másrészt az uj lakótelepeken és az ellátatlan területeken uj beruházásokra van szűkség. Elnök: Elvtársak! ITékíríy dologban kiegészitem azt, amit Szilágyi elvtárs mondott. Kelen elvtársnak a vízellátással kapcsolatos,, kérdése nem az volt, hogy a lakosság vízellátását hogyan akarjuk javitani, hanem az volt a kérdése,' hogy a terheket hogyan akarjuk átháORSZÁGOS LEVÉLTÁR