MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-12-03 212. öe. - 1965_VB 212/38
38 A kitelepítések eddigi ütemével nem vagyunk megelégedve, azonban ezt nem lehet összhangba hozni azzal a kérdéssel, hogy a kitelepítések még az uj munkahelyek számának növekedését nem tudta ellensúlyozni. Ez nem is volt cél, A kitelepítések a fővárosi ipar növekedési ütemét kivánta csökkenteni és a vidéki iparosítást elősegíteni. Ezt a céltT&em is a kivánt mértékben, de jelentősen elősegítette, li Az előterjesztés 3/a pontjának azzal a kitételével nem értünk egyet, hogy a kategorizálást sok esetben nem előzték meg körültekintő felmérések. Az OT a minisztériumokkal együttműködve, a minisztériumok adataira támaszkodva azokkaS^m^nlen esetben egyetértésben tett javaslatot, a III,kategóriába val^ sorolásra. A kitelepítési időpontok megállapítása ifl a KÖM néhány üzemét kivéve a minisztériumokkal egyetértésben törtéit. Előfordul, hogy a vidéki kitelepítések során egyes tanácsok túlzott igényt támasztanak, azonban ez nem jellemző, sőt éppen a vidéki tanácsok a saját eszközeikből is messzemenő segítséget nyújtanak a vidéken létesítendő minisztériumi üzemeknek, A III, kategóriába sorolt üzemek zömmel műszakilag leromlott állapotban varnak, az állóeszközeik erősen elhasználódtak. Ez is egyik oka annak, hogy ezeket az üzemeket kitelepítésre kötelezték* Az üzemek jelenlegi helyzete, tehát nem a kategorizálás 1 kötöttségek következménye, hanem éppen fordítva, azér kerülnek kitelepitésre , mert városrendezési okok azt szükséges, sé teszik, vagy a meglévő állóeszközök nem képviselnek jelentősebb népgazdasági értéket. Az üzemek III, kategóriába sorolása azonban lehetővé teszi a létszámnövekedéssel nem járó gépcserét, valamint az életveszély elhárítását célzó Intézkedéseket, ORSZÁGOS LEVÉLTAR /