MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-12-03 212. öe. - 1965_VB 212/33
-7ket, amelyek a kitelepisési költség csökkentését, vagy nagyobb feladat azonos költség felhasználás nelletti megoldását teszik lehetővét ti 2»/ A Budapesti Párt-Végrehajtó Bizottság uinden tárgyévet negelőzően kérjen a minisztériumoktól tájékoztatást, a soronkövetkező és a miniszter által elrendelt kitelepítésekről, illetve telephely megszüntetésekről, > * 3c/ A kitelepítések éves programját, a kerületi Pártbizottságokkal ismertetni kell, A kerületi Pártbizottságok lépjenek fel a kit^lepitést akadályozó minden helytelen szemlélettel szemben. Segítsék elő, hogy a területükön lévő összevont vállalatok vegyenek át profilokat vidéki telephelyeiken. Záradék : 1»/ A jelentést kapják meg a kerületi Pártbizottságok, az SzBT., a Fővárosi Tanács és az OT, 2«/ Levélben kérni kell az érdekelt főhatóságok vezetőit, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet arra, hogy a III, 5 éves tervben a III-as kategóriájú.üzemek a GB. döntésének megfelelően kitelepítésre kerüljenek. Látta; Szépvölgyi Zoltán skc Lónárt József sk. 0 ^ G os i£vÉLTA|í