MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-11-05 209. öe. - 1965_VB 209/79

ftir 11 MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁG Párt- és Tömegszervezetek Osztálya* Szigorúan bizalmas! Budapest, 1965. október 29• Készült: 21-pld»-ban. B/PTO/VB/38. T d J 6 k o z t a t ó 1./ 1965* első háromnegyedévében , felvett tagjelöltek száma és össze­tétele. , Az elmúlt évhez képest abszolút számban több tagjelöltet vettünk fel. Sikerült valamelyest növelni a t fizikai munkások % a. szakmun­kasok, a fiatalok és a nők arányát. E főbb kategóriák egyreszénéi az utóbbi két évhez, mig a többi­nél csak az elmúlt évhez képest van javulás. /Az idei negyed­évek között azonban az egyenetlenség nagyobb volt mint korábban. Ezév első negyedében a tagjelöltek 24 %-át, a második negyedév­ben 40,6 %-át és a harmadikban 35,4 %-át vettük fel/. a./ Ezév első kilenc hónapjában összesen 4791 tagjelöltfelvétel került elfogadásra, ez 277-el több az elmúlt év hasonló idő­szakánál. /164-el' kevesebb 1965-hoz képest/. b./ A felvettek közül a nők .aránya 36,1 %. /Tavaly 35,1 és azt megelőzően 34,2 % volt/. A fizikai munkások 46,9 %-os aránya, bár lassú, de pozitiv, irányú fejlődést mutat. /1964-ben 45,2 %, 1963-ban 47,8 %/. A szakmunkás 30,2 % a korábbi 29,4 %, ill. 29,9 %-hoz képest. A fiatalokn ál van a legnagyobb ütemű növekedés 55,1 %. /52,8 % és -52 % a korábbi mutatószámok/. Különösen a 24 év alattiak számaránya emelkedett, 21,2 % a tavalyi 19,9, ül. a korábbi 17,6 %-kal szemben. Csökkent az értelmiségi arány, 19,3 % a tavalyi 21,4 %-kal szemben. /1963-ban 20,6 % volt/. Ezen belül az orvos tagje­löltek száma a felére esett vissza. /23 felvétel volt a tavalyi 46 és az.azt megelőző 45-el szemben/. A mérnököknél is van csökkenés. Ezévben az összes tagjelölteknek csak 4 %-át tette ki az 1964< évi 5,1 %-hoz viszonyítva. /Ilyen volt az arány 1963-ban is/. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom