MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-02-05 190. öe. - 1965_VB 190/12

Ál - 7 ­Múlt év közepén bekértünk egy listát, hol van van építkezés, mikor fejezik be, és milyen összeg van rá. Megnéztük azokat, amelyeket decemberig kellett volna befejezni. Tapasztalatat, hogy nagyon rossz a munkaszer­vezés, így nem csoda, ha a tervben elöirtak nem teljesültek. V a n egy kimutatás, melyben azt igazolják, hogy az összegek súllyal területileg koncentráltan kerülnek felhasználásra. Izek a számok kissé férevezetők. Az Éti kapacitás ügye nem érthető. Évek óta csökkenő. Meg kellene nézni van-e olyan jogsza­bály, amely kötelezővé teszi a Főv.Tanács ré­szére idegen munka vállalását. \ Kelemen et-nak válaszolva: az anyagnak meg kell lenni, ha kapacitás volt, anyag is van. Kovács Béla elvtárs; Megitélésem szerint a javulás nem kielégitő. Nem használtuk ki eléggé a belső lehetőségeket. Egyik ilyen lehetőséget a tanácsszervek munká­jának koordinálásában látom. Ellentmondás van a kapacitás terén is. Az 196^-as párthatározatban szerepel, hogy a 45-ös Ep.Yáll. a tanács hatáskörébe kerül. Ez a kérdés még ma sincs tisztázva. Kelemen et. által elmondottakat csak részben tudom elfogadni. A tanácsi vállalatok kijelö­lésében a Főv.Tanácsnak kell, hogy legyen be­leszólása. A tanácsi vállalatok létszámhiánya megvizsgá­landó, mert a Tanács Munkaügyi Osztálya szerint olyan szakmákban is jelentkezik létszámhiány, ahol eddig nem volt. Pl* vizszerelő, lakatos, , Véleményem szerint nagyobb kooperációra van szükség. Az időbeni koncentrálás terén is még van tenni­való. Az idő normatívákat be kell tartani. Indokolt lenne a nagyobb méretű gépesítés, hogy a lakások felujitására, karbantartására szükséges kapacitás teljes egészében megterem­tődjön. A tanácsi épületek karbantartásának gépesítésére nagyobb összegeket kellene bizto­sítani. Helyesnek tartaná, ha a Pol.Biz. elé kerülő jelentésben, a Főv.Tanács fejlesztésének né­hány időszerű kérdésénél, a lakásépítés és lakás karbantartás is szerepeljen. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom