MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-08-27 204. öe. - 1965_VB 204/10
io - főleg; a könnyűiparban, vagy az exportra nagyobb arányban dolgozó vállalatoknál - kb. 2/2, de vannak olyan területek, ahol 1/3 származik az üzem gazdálkodásából, a többi a külker, visszajuttatott prémiumából. Tehát rosszabb a helyzet arányaiban, mint ahogy jelenleg egy sor területen megnyilvánul. Mi azt tapasztaljuk, hogy a kerületi pártbizottságok, üzemi pártszervezetek is megmozdultak és megindultak a féléves munka komoly elemzésével és a termelési tanácskozásokon már nagyon komoly elemzés és gyakorlati intézkedések megtételéről van szó. György Gyula elvtárs; Mi a hangsúlyt a második félév intézkedései közepette az exporttel jesitésre helyeztük. A lemaradó vállalatoknál megtartottak a mérlegbeszámolókat, és itt az exportteljesitésre helyezték a súlyt, és sok vonatkozásban kapitalista exportra. Vállalataink a megtett intézkedések révén az éves feladatokat teljesíteni fogják. Zavarta az első féléves munkát a módosításokból adódó feladatok. Ezek rendezése most folyik. Az előterjesztéssel egyetértek, de felvetem, hogy az iparvállalatok munkáját csak egy oldalon nem helyes vizsgálni, mert ennek során olyan befolyásoló tényezője van, amelyeket nem lehet figyelmen kivül hagyni. Ilyen a bel- és külkereskedelmi tevékenység. Ezt az iparvállalatok munkájával együtt célszerű értékelni. A rendelések módositásából sok probléma adódik, továbbá a stornÓKból, amelyek kihatnak a készletek alakulására. A II. ötéves terv utolsó évében oda kerültünk, hogy kifutottak azok a gyártmányok, amelyeket lekötöttünk és sok uj gyártmány lépett be, amelyet a vevő az uj konstrukciókban kér. Sok gyártmány került ilyen helyzetbe. A lemaradások egxrésze visszavezethető az uj feladatok teljesítésével kapcsolatos problémákra. A 9. oldalon a c, pont alatt olyan problémák vannak felvetve, amelyek mellett nem lehet elmenni: "nem megfelelő a pártszervezetek és a gazdasági vezetés kapcsolata", - ezt konkretizálni kellene. "Eg^es kommunista gazdasági vezetők nem éreznek politikai felelősséget a határozat végrehajtását illetően" - vagy "a pártszervezetek nem ösztönzik kellően a gazdasági vezetést a színvonalasabb vezetésre", - ezeket a problémákat meg kellene jobban nézni és konkrétan a bizottsági ülésen megmondani, hogy hol vannak ilyen problémák. k Katona Imre elvtárs? 111 A VB. miért tárgyalja most a féléves tervterjesitést, hiszen a fél éven tul vagyunk? En azt gondolom, hogy ha a VB. előtt szereplő anyagban foglaltak valami újszerű dolgokat vetnek fel, akkor elkéstünk. Azonban meg kell mondani, hogy ezek a kérdések ismertek a kerületek előtt. Ezt megelőzően csoportos titkári értekezletek voltak és a kerületi titkárok ezeket látják. Elmondták a tapasztalataikat. Nem elkésett, de nincs is nagy jelentősége a kerületek munkájában, ez már egy folyamat az alapszervezeteknél. Mi az év elején felvetettük a népgazdaság egészében jelentkező rendellenességet. A kerületi pártbizottságok és lent is, birálat alá vették a gyengeségeket. Utána értékeltük az eredményeket és ugy nézett ki, hogy elértük a kezdeti eredményeket. - P[OR.szAr/os»wíiTA*