MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-06-01 172. öe. - 1964_VB 172/14

resztésére kell a vállalást megtenni. Példaként emliti meg, hogy a tv-vel kapcsolatosan jelentkező meghibásodáokért minden esetben a kész­termék kibocástó vállalatot marasztalják el, ha azonban jobban megnézzük akkor 2/3 része az al­katrészek hibás készitéséből adódik, tehát azon üzem felelőssége vetődik fel, ahol azt az alkat­részt gyártják. Itt van feladata a pártszervezet­nek, hogy az ellenőrző tevékenységét gyakorolja. A jelentésnek ami a Politikai Bizottság elé kerül tömörebbnek és rövidebbnek kell lennie, éppen e­zért jónak tartanám, ha mellékletként néhány jel­lemző példát a jelentéshez csatolnánk. Az anyag hasznosítását illetően javasolja, hogy a Politikai Bizottság ülése után kerületi titkári értekezleten tárgyalják meg. elvtárs: A Politikai Bizottság elé kerülő anyagon még dolgozni kell, hogy az megfeleljen a célnak. Ami a pártmunkát illeti javuló tendencia van, a­zonban van még bőven tennivaló a szemlélet, a pártmunka, annak eszközének kialakításában, al­kalmazásában . A Politikai Bizottság állásfoglalása után buda­pesti szinten a megállapításokkal foglalkozunk. Az átdolgozott jelentéssel a végrehajtó bizott­ság az idő rövidsége miatt nem tud foglalkozni ezért a VB bizza meg a titkárságot a Politikai Bizottság elé kerülő anyag átdolgozásával. A égrehajtóbizottság egyetértett, Gáspár elvtárs javaslatával* ORSZÁGOS LEVÉLTÁR l<i

Next

/
Oldalképek
Tartalom