MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-06-01 172. öe. - 1964_VB 172/8

Azt valóban erősen le kell rögzíteni, hogy mit gyárt­son egy vállalat, mert előfordul, hogy itt is külön­böző igényekkel lépnek fel. A korszerügyártmányok gyár­tására minden vállalatnak törekedni kell. A pártalap­szervezeteknek még kritikusabban és hozzáértőbben kell értékelni a vállalat munkáját, ehhez segitséget kell adni a felsőbb pártszerveknek, s ugyancsal: a. rendelke­zésre álló ösztönzők észszerű alkalmazását is figye­lemmel kell kisérni. Kelen Béla elvtárs ;Az üzemek összevonása következtében elég sok a probléma. Bizonyos mutatókon változtatni kell, mert előfordul, hogy egy vállalat felfedezte, hogy hogyan lehet jobban és többet termelni és javaslatot tesz, ne a régi mennyiségi mutatókat alkalmazzák, hanem azt 'melyet ők jónak látnak, ezt megvizsgálva figyelembe is kell venni. A hozzá beérkező levelek sok esetben foglalkoznak az­zal, hogy a kollektivák kezdeményezésének, ujitóknak egy-egy esetben igen sok időre elhúzódik az ujitás bevezetése és annak kifizetése. Itt fel kell vetni a pártszervezet felelősségét, hogy néhány felelőtlen ember van a vállalatnál, aki az ösztönzést gátolja, a munkakedvet, a munkalendületet rontja. Természete­sen az ösztönzőket ugy kell kialakítani, hogy azok a gyártmány minőségére is figyelemmel legyenek. Venéczi János elvtárs ; A jelentésben foglalt megállapításokkal egyet­ért. Néhány javaslat; az első rész tul hosszú, ebből a példákat ki lehet hagyni, mivel ezek ismertek a Politikai Bizottság előtt. A második részt kell bővi­teni, mert tulajdonképpen ez ad választ arra, ami i re a jelentés épül. I gazdasági épitőmunka kérdésével a pártalapszervezetek a VIII. Kongresszus óta sokkal hatékonyabban foglalkoznak. Nagyon komoly az előre­haladás olyan értelemben, hogy a gazdasági és a párt­vezetés a termelést, a gazdasági szervezés és a poli­tikai munka összefüggésében látj«u . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom