MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-05-04 170. öe. - 1964_VB 170/26
-rí - 3 - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Művészeink ugy vannak dotálva, hogy 6-8 ezer forintért nem lehet őket nyárra itthon tartani, esetleg adminisztratív intézkedésekkel lehetne őket itthon tartani, A szegedi játékok csökkentését nem javasolom. A sajtó a tavalyi szezonban sokat foglalkozott a nyári szabadtéri mozikicai, illetne az itt játszott filmekkel. Kifogásolták, hogy kizárólag szórakoztató filmeket játszanak. Véleményünk szerint, ha nyáron, este valaki elmegy moziba, az szórakozni akar, s ha komoly, drámai filmeket mutatunk be, nem mennek el az emberek. A Budapesti Zenei Hetek szezonban való rendezése szálloda problémát is jelent, nagy kapacitást vesz igénybe, azonkivül arra is vigyázni kel], hogy az időpont ne ütközzön a Varsói, Salzburgi Fesztiválok idejével. Feltétlenül szükséges még ebben az évadban emelni a Bartók Szinpad műsorának nívóját. Erre lesz lehetőség, mert pl. Ojsztrah - aki Budapesten tölt néhány napot a nyáron szivesen fellép egy alkalommal. Jövő évben pedig a Margitszigeti Színpadot helyre kell állítani. A bizottság már ezév októberére legyen kész az ezzel kapcsolatos javaslatával. Véleményünk szerint nem szükséges a színpadok számát fokozni, amíg nem tudjuk színvonalas műsorral ellátni a meglévőket. Köpeczi Béla elvtárs: A közelmúltban tárgyalta a központi Ágit. Prop. Bizottság a nyári kulturális programot. Az a jelentés sokkal többet tervezett, mint a jelenleg napirenden lévő. Szerepelt a tervben pl. a Madách Szinház "Ahogy tetszik", a Népi Együttes "Magyar Rapszódia" cimü produkciója s más egyéb darabok. Egyetértünk vele, hogy ezek kikerültek a jelenlegi programból, mert az Ágit.Porp.Bizottság véleménye szerint az a terv irreális volt, nem lehetett volna végrehajtani. Helyes volna a változásokról tájékoztatni a APB-ot. A Margitszigeti Szinpad helyreállítása nagy beruházást igényel. Helyes volna előbb eldönteni, hogy melyik műfaj előadására lesz hivatva a Szinpad, s ennek megfelelően kialakítani az átépítést. Csak akkor lesz vonzó, ha speciális műfajt képvisel. 7£